Kiskunmajsán, egy egyszerű életmódot élő falusi család gyermekeként tanulta meg a mindennapi munkavégzés rendjét, az állatok és a növények szeretetét, az életet segítő természet tiszteletét.

A szülői házból elkerülve, csak olyan környezetben érezte jól magát, ahol szolgálhatott, segíthetett és beszélgethetett.

Rövid ideig a vendéglátóiparban tevékenykedett, ezt követően a sütőiparban termelőmunkásként, majd, mint szaküzleti eladóként dolgozott egészen a nyugdíjba vonulásáig.

A fárasztó munka mellett, felnevelt és az élet útjára bocsátott két fiúgyermeket, Gábort és Jánost.

Nyugdíjba vonulását követően sem a pihenést választotta.

Otthonán kívül, mindenhol jól érezte magát, ahol közösségi munkát végezhetett, tetteivel és tanácsaival jót tehetett.

Munkája csaknem teljesen Csongrádhoz kötötte, ehhez a csodálatos városhoz, amelyben – megkülönböztetés nélkül – segítette a hozzáfordulókat.

Ezért is szerette, tisztelte és becsülte mindenki.

Számtalan ember a szívébe zárta, de ezentúl már csak az emléke élhet bennük tovább.

Férje, gyermekei, barátnői, ismerősei, mindig csodálták, de ma már azt is tudják, hogy hite, vallása, a közéletben végzett szép és eredményes munkája adták vissza újra és újra hitét az emberekben, és vezették át a mindenkori nehézségeken.