Nagy küzdő volt. . . Küzdött a végsőkig, mosolyogva tűrte a betegséget, amit a sors rámért. Optimizmusa sokmindenen átsegítette. Nagyon jó barát és kollega volt. . .

A Székesfehérvári piacon őstermelő, virág és koszorúkészítésből élt, több évtizeden keresztül. Mindenki Feri bácsija! Nagyon hiányzol Drága Édesapám, Nagypapa! Még sokat beszélgetnék veled, szerető lányod: Magdi és családom:Feri, Zsu, Fecó és Vica

A legcsodálatosab b ÉDESANYA, soha nem felejtjük el! ! ! ! ! ! ! !

EGY FANTASZTIKUS APA ÉS TÁRS VOLT!!!!

Búcsuzunk töled édesapám Feleséged Ági fiaid Lackó Robi Krisztián mennyed Szilvi  unokáid Milán Csenge Lili Laura nyugodj békében emlékünkben örökre élni fogsz

KÖSZÖNJÜK HOGY ÉLTÉL ÉS MINKET SZERETTÉL, NEM HALTÁL MEG, CSAK ÁLMODNI MENTÉL, SZIVÜNKBEN ITT ÉL EMLÉKED ÖRÖKRE. HA LÁTNI AKARUNK FELNÉZÜNK AZ ÉGRE. A CSILLAGOK KÖZÖTT UTAZOL TOVÁBB, OTT VÁRJ RÁNK HA IDŐNK LEJÁR.     GYÚJTOM GYERTYÁM SZEETETTEL. SZIVEM TELE EMLÉKEKKEL! NYUGODJ BÉKÉBEN APUKÁNK!!!

Francia diáklány, aki Magyarországon, Budapesten tanult az ERASMUS program keretében.

 

Szívemben örökké élsz. Inci

Szívemben öröké élni fogsz! ! ! kicsi drága öcsikém! most már istenel vagy békében hol nem lészen szenvedés se fájdalom se sirás ott ahol vagy minden játék és nevetés !   isten nyugtason békében! Ámen!

Dombóvári 7 Halász testvér, először elment családtagja.

  Mátyás Rita: Elmentél. . . Elmentél, s el sem köszöntem töled! Mindig megtettem, és most mégse! Sokáig furdalt a lelkiismeret Miért pont akkor  nem tettem meg? Ma felidéződött utolsó napod, Lelkem szívembe vetíti arcod. Szereteted még mindig érzem, pedig már nyolc év, mi azóta eltelt! Mindig értem aggódtál kedvesem, nem teheted meg, itt hagysz engem! Állandóan ezt mondtad nekem! Én vigyáztam, ahogyan Te mondtad, rosszul voltam, lefeküdtem nyomban. Én még mindig itt vagyok! Te hol vagy? Miért hagytál  engem magamra? Hányszor kértelek, Téged és az Istent, Nélküled nem akarok élni én sem! Vegyen magához engem is az Isten! Az évek múltak, sebek begyógyultak. Lelkem már az életet választja! Ma már  mást gondolok, dolgom van itt, Szeretetet adni, segíteni! 2014. 07. 11.

,, Megint haza indulok nemsokára Nagy, néma csend borul a kis szobára. Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt. Nincs már ott, aki eddig haza várt. Békülten kimondom:Elköltözött. Nem lakik többé az élők között. Ó, hogy várt mindig, milyen nehezen! Szorongva leste, mikor érkezem. S egyszer csak elébe léptem, Hogy felragyogott az a kedves kék szem! Pedig szolgálatom hívó szavára Én olyan gyakran hagytam őt magára, És neki úgy fájt minden búcsúvétel: Körül tipegett anyai féltéssel. . . Amíg csomagoltam és rendezgettem Szeme kísért. . . csendesen ült mellettem s bele sűrítve szóba annyit mondott! Azután. . . egyszer ő is útra kelt. Végső tekintetével átölelt, És indult. . . hangtalanul, csendesen. Elment! Elment! Hiába keresem. Ő utazott el! - ismételgetem: Tudta, hogy örök hajlék hívja fenn És most, előre ment és haza vár, Csak egy kevés idő van hátra már, S ha véget érnek próbák, földi harcok Megint meglátom azt a kedves arcot Ott, ahol többé nem kell búcsút venni- Kicsiny szobánk most csendesen fogad, De csendje is tud drága titkokat. . . Hogy várt mindeddig. . . . hogyne várna rám. " (Turmezei Erzsébet verse)