Dsida Jenő 1907- ben született, Binder Jenő Emilként[1] Szatmárném etiben, apja Dsida Aladár az osztrák- magyar közös hadsereg mérnökkari tisztje volt. Anyja Csengeri Tóth Margit, aki Beregszászon élt. Itt ismerkedtek össze és szerettek egymásba, házasságkötésüknek regényes története van. [2]

Dsida Jenő gyermekkorát beárnyékolta az első világháború, majd a román megszállás. Apja orosz hadifogságba került, nagybátyja, akitől keresztnevét kapta, elesett a galíciai harcmezőn. Családja tönkrement, apjának polgári foglalkozást kellett keresnie, így lett az Erdélyi Római Katolikus Státustisztviselője. Dsida Jenő Budapesten, Beregszászon és Szatmárnémetiben végezte tanulmányait.

 

Dsida Jenő fiatalkori fényképe

Kora ifjúságától kezdve költőnek készült.  Benedek Elek fedezte föl és indította el költői pályáján. 1923 augusztusától 1927 márciusáig – tizenhattól húszéves koráig – a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása. „Elek nagyapó” unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában. 1925- ben, szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, tanulmányait nem fejezte be. 1936- ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937- ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak. [3] Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. 1938- ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni.  1938.  június 7- én csendben meghalt. A Házsongárdi temetőbentemették el, a szertartást Márton Áron kanonok- plébános végezte.

1927- től a Pásztortűz című irodalmi folyóirat szerkesztője lett, 1928 októberétől következő év nyaráig a báró Huszár családnál vállalt házitanítóskodást Abaf áján. Majd az Erdélyi Helikon belső munkatársa, az Erdélyi Lapok kolozsvári tudósítója lett. 1930- ban részt vállalt az Erdélyi Fiatalok című folyóirat alapításában. Verseivel szerepelt az Új arcvonal és Új erdélyi antológia című gyűjteményes kötetekben. 1934- től a Keleti Újságot szerkesztette, ahol Anyanyelvünk címmel állandó rovata volt.

A fiatal költő szerepet vállalt a nemzetiségi irodalom mozgalmaiban: tagja volt ahelikoni íróközösségnek, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak1929- től, titkára az Erdélyi Katolikus Akadémiának, a PEN Club romániai magyar tagozatának tagja, az Erdélyi Szépmíves Céh lektora.

A híres marosvécsi összej övetelek Kemény János báró kastélyában 1926- tól szerveződtek, melyhez Dsida Jenő is csatlakozott. A társaság tagjai voltak többek között: Áprily Lajos,  Reményik Sándor,  Tompa László,  Bartalis János,  Kós Károly, Bánffy Miklós,  Kuncz Aladár,  Makkai Sándor, Molter Károly,  Karácsony Benő, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő,  Tamási Áron,  Kacsó Sándor,  Wass Albert. Dsida Jenő 1929- től kezdve vett részt rendszeresen a Helikon munkájában. Ő,  Szemlér Ferenc, Kiss Jenő, Asztalos István, Balázs Ferenc tartoztak a fiatalabb nemzedékbe.

1928- ban adták ki a Leselkedő magány című verseskötetét, 1933- ban aNagycsütörtök, 1938- ban, halála után az Angyalok citeráján című kötetét. Versein kívül egyetlen kisebb könyve jelent meg életében: Magyar karaván Itálián keresztül. Útirajz, amely az Erdélyi Lapok által szervezett római szentévi zarándoklatról számolt be, olvasmányos stílusban. 1933 tavaszán utazott Olaszországba, május 5- én Rómábanpápai kihallgatáson vett részt, majd Firenzébe,  Velencébe ment. Élményeit naplóba foglalta és kiadta.

Verseinek többsége vidám, bravúros rím és ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság hirdetésének jegyében íródott. Ő maga így vall erről: "Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban" . [5]

A háború, a trianoni diktátum következménye és fiatalkori szívbetegsége rányomta bélyegét a költő életművére. A részvét, a szenvedőkkel való együttérzés költője volt, aki szeretettel fordult mindenki felé.

 

Sírja a házsongárdi temetőben

 

Dsida Jenő sírfelirata a kolozsvári, Házsongárdi temetőben lévő kriptáján.

Visszatérő témái a hazaszeretet, a mély katolikus vallásosság, a szerelem és a halálfélelem. [6]

Egyik leghíresebb verse, a Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár) , melynek létezését megpróbálták örökre elfelejtetni.

A magyar Wikiforrásban to vábbi forrásszövegek találhatóak

Psalmus Hungaricustémában.

s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!

Szamizdatban, gépírással terjesztették, nagyon sokáig csak a legendákban létezett. [7]Ma szabadon olvasható.

• Leselkedő magány,  1928


• Nagycsütörtök,  1933


• Angyalok citeráján,  1938


• Jövendő havak himnusza,  1923- 27


• Rettenetes virágének,  1928- 1938


• Séta egy csodálatos szigeten, (cikkek, riportok, novellák, levelek) , Bukarest, 1992.


• Magyar karaván Itálián keresztül, Bp. ,  2006.


• Légy már legenda (összes verse és műfordítása) , Bp. ,  2005. (forrás: Wikipédia)