" Hívták, hát elment, nem köszönt senkinek,
  Neki már a kezét nem fogja senki meg... 
  Könnyeim törlöm, ha felnézek az égre, 
  Gondolatban velem lesz drága személye...
  Üres lett minden, nagyon fáj hiánya, 
  Nem feledem őt, nem élt hiába... "

Nagyon hiányzol mindenkinek, drága Jucikánk...
  








"Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet.
Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet.
Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet.
Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet.
Egy a reményünk, mely éltet és vezet.
Hogy egyszer majd találkozunk Veled!

Örök álomra hajtottad fejed,
S én itt maradtam árván. . .
Hogy megőrizzem emlékedet. . .

“Az Ő szíve megpihent a miénk vérzik,
a halál fájdalmát csak az élők érzik”

Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk.
Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk.
Az ész megérti, de a szív soha,
Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda.
Az élet múlik, de akit szeretünk,
Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk. "