Ne sírj azért, mert szeretsz engem!

A halál nem jelent semmit.
Csupán átmenet a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok, és Te is önmagad vagy.
Akik egymásé voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
folytasd a kacagásod,
nevessünk együtt, mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts!
Hangozzék a nevem házunkban,
ahogy mindig is hallható volt,
ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi:
miért lennék a gondolataidon kívül. . .
Csak mert a szemed most nem lát engem,
nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok,
lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet,
és benne egész letisztult,
szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves. . . ha lehet,
töröld le könnyeidet,
és ne sírj azért,
mert annyira szeretsz engem. . . Ne sírj azért, mert szeretsz engem!

DRÁGA ANYUKÁM !

Nagyon hiányzol ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !

 

"" Csak néztelek, ahogy az ágyadban fekszel
Kezed kezemben nyugodott. . .
Szemed már csak merengett,
Sosem tudom meg mit látott. . .
Talán egy távoli csillagot?
Búcsúztál, csak akkor én még nem hittem. . .
Tudtam, hogy már nem tehetek semmit,
Itt már kevés a szeretet. . .
A test feladta harcát
És a lélek szabadon repülhet. . .
Könnyes szemekkel
Elindultál azon a magányos, utolsó úton,
Amely a felhők közé vezet,
Ahol a sóhajok csenddé szelidülnek,
 És, megpihennek a fáradt szívek. . . ""


 

 

"" Anyám volt, jogom van hozzá, hogy tudjam, mit gondolt élete utolsó óráiban; anyám volt, joga van hozzá, hogy a síron túl is segítsen, ha szükségem van rá. ""  

(Szabó Magda)

 

 

"" "Már eltűnt régen a hajó Veled
és én még mindig kendőt lengetek.
S amíg távolba réved a szemem,
arcod vonásait idézgetem.
Tengerverés csapdos a partokon,
benne hangod zenéjét hallgatom.
S a szélben, mely hajamba beletép,
 ott érzem még kezed melegét. " "

 

"" Reményik Sándor - Végrendelet

 

 

Repülj lelkem!

Hát véget ért az út, az életjáték,
Utolsó lépés csoda, kristály ajándék.
Létem üveggömbje millió darabra eltörött,
De amit szerettem, mit igazán szerettem- örök.
Ne búcsúztass könnyes szemmel, el kell mennem,
S mint egy szabad madár, repülj, repülj lelkem!

 Kegyes volt hozzám az úr, 86 esztendőt adott,
S mind kikhez jó voltam, emlékük maradok.
Unokáim szeme tükrében leszek én a fény,
Földünk apró kis darabjai közt itt- ott remény.
Kócos lánykából, ősz hajú néni lettem,
Szememben varázsvilág most is, repülj lelkem!

Minden adósságom letudva, minden törlesztve,
Nincsen már vállamnak súlyos nagy keresztje.
Szívemben béke csillaga, lelkemben szeretet,
Öröm az, hogy utolsókig foghatom kezedet.
Teljesítve már a kaland, amiért leszülettem,
Új csodák várnak másutt, repülj lelkem!

Kedvesem szomorún ne állj sírom felett,
Orgonabokrod nyíló virága majd én leszek.
Vigyázok rád tovább a dalban, fákban, szélben,
Őrizd meg életem képét ringató szépségben.
Életkabátom elkopott, angyalszárnyra leltem,
Hívnak új dimenziók, hát repülj, repülj lelkem!

 (Kerner Mariann)

 

Kórházteremben ülve,  várva, rádöbbenünk az élet fuvolája milyen törékeny hangszer. . . s meglehet eljő a pillanat, melyben nincs esély, hogy játszd el. . . játszd el még egyszer azt a kedves dalt nekünk. . . amit gyerekkorunk óta annyira szeretünk. . .
 Édesanyám  arca ráncos, szeme alatt ül a bánat; de még ebben a percben is méltósággal viseli a lázat, amellyel a lét sújtja. . . alázatos mosolya csillan újra, újra. . .
Noha fél. . . szeme kérdőn néz: holnap lesz e még remény? !
Mi, akik szeretjük, itt ülünk; a csendbe menekülve, semmit nem tehetünk, csak várunk.
Ilyenkor ébred rá az ember: a hatalom Isten kezében van- milyen futóhomok az élet, lélegzetünk milyen bizonytalan. . .
Könnyek közt duruzsolt ima hagyja el szánkat: tartsd meg Őt nekünk,
 Engedd élni az ÉDESANYÁMAT ! . . .

 

( Emlékfilm Édesanyámról )

 

( 5 HÓNAPJA MÁR ELMENTÉL, ANYUKÁM ! ! ! :( :(  )

 

(Virágok, Neked Drága Anyukám , azért , hogy életet adtál nekem ! ! ! 2014 május 21 )

 

( Drága Anyukám ! ! ! A kedvenc dalodat hoztam el , már fél éve , hogy ELMENTÉL ! ! ! ! Annyira hiányzol :( :( Szeretlek ! ! ! ! )

 

( Drága Anyukám ! Eltelt Nélküled 7 hónap ! ! ! Hiányod egyre fájóbb ! ! ! SZERETLEK ! ! !

 

Drága Anyukám ! Már 9 hónap eltelt  Nélküled :( :( 

 

Tarsoly Beke Tamás

Nekem is fáj ez a nap. . .  
Elveszítettelek. . .  
Itt hagytál e földi világban
lelassítva időt. . . teret. . .  

Hiába telnek nélküled az évek
megnyugvást nem adtak. . .  
Ilyenkor még jobban hiányzol
és újra elsiratlak. . .  

Újra eltemetlek lelkem
legmélyebb szegletébe
s kétségbeesetten kapaszkodok
halványuló emlékedbe. . .

Drága Mamikám nem feledünk!

ELTELT 1 ÉV ! Nyugodj békében drága Anyukám !

https://www. youtube. com/watch? v=TKZwyMyg6sg

 

DRÁGA ANYUKÁM !

Szeretettel Névnapodra 2015 ANNA nap !

https://www. youtube. com/watch? v=IXHIaePtyIY

A sír csak üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem.
Danielle Steel 

"Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk.
Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk.
Az ész megérti, de a szív soha,
Hogy egyszer majd mi is elmegyünk,ahol Ő van, oda.
Az élet múlik, de akit szeretünk,
Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk."

"Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod 
veszteség volt és pusztulás, 
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. 
Csak most kezdek rádöbbenni, 
hogy az életed ajándék volt, 
s egyre erősödő szeretet maradt utána. 
A halál miatti elkeseredés 
elpusztította magát a szeretetem tárgyát, 
ám a halál ténye 
nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam."

"Istenem súgd meg neki halkan,
lágyan szólj hozzá, hogy ne zavarjam.
Álmomban keressen meg engem,
még egyszer lássam, hadd öleljem.
Nem szólnék róla, tönkretesz a bánat,
csak hadd lássam még egyszer drága anyukámat.
Had legyen nekem ez a legszebb álmom,
Remélem tudja, hogy én minden nap várom..."

"A két szemed szeretett legtovább, 
Be furcsa szeretet. 
A szád már néma volt, de a szemed, 
az még beszélt velem. 

A kezed már hideg volt, jéghideg, 
nem is adtál kezet, 
de a szemed még megsimogatott, 
nálam feledkezett. "

"Van itt egy fénykép, amelyről most is ugyanúgy mosolyogsz rám, mint azelőtt . . . vagy mégsem? 
Néma a mosolyod is, hiába kergetőznek játékos árnyak az arcodon, nem szólsz már, csak mosolyogsz némán rám.
Soha többé nem szólsz már semmit. .
Lélegzetemet visszafojtva nézem a fényképedet, lesem az arcod, a szemed, a szád, belesajdul a szívem az érzésbe, annyira fáj, hogy már mindig csak egy képről mosolyogsz rám!Halkan beszélek hozzád, aztán egyre hangosabban kérdezek, de nem jön a válasz, hát válaszolok én! Mit tehetnék mást? Válaszolok helyetted is, magamnak ..... "

Jó volna, ha édesanyám fáradt karjaiban
ismét fellelhetném azt a régi biztonságot,
mely éreztette velem, bármily galád sorsom,
ölének fészkében oltalmat találok.

Jó volna hazamenni, s kicsit megpihenni
a szőlőlugassal benőtt gangnak hűs kövén,
ahol édesanyám mesélt az életről meséket,
melyekből áradott a jóság, és áradott a fény.

Jó volna még egyszer lágyan megölelni,
s megköszönni néki, hogy megszülethettem,
s megköszönni azt, hogy az ő lelkéből ered
az emberek iránti nagy szeretetem.

Jó volna még utoljára kezét csókolgatván
egy pillantást vetni könnyező szemére,
és szívére rálehelni azt a végtelen nagy hálát,
amiért életet adott az övéért cserébe.