Gyere vissza, ne engedd, hogy belefulladjak a bánatba.

Egyedül nem fog menni még szükségem van a támaszra.

Hol sírjam ki  magam, hogy beszélhetnék egy halomnak?

Nem hallgat meg az ég sem, hát hogy hihetnék most magamnak?
Miért kellett elmenned, miért hagytál magamra?

Miért nem érzem, hogy mellettem ma bárki is itt maradna?

Hová szalad mindenki? Mondd, ki határoz minderről?
Ki dönti el ki marad és ki távozik az életből?

Kinek van joga szétszakítani egy családot?

És kinek joga dönteni, ki bünhődjön, ki a megáldott?

Ma én veszítettem, de holnap másokat buktatsz el.

Hozd vissza, nincs jogod elszakítani tőlem,

Csak egy napra kérlek hadd búcsúzzakkellően.

Csak még egyszer, utoljára ennyi azt hiszem, hogy járhat ma,

Hozd vissza ne engedd, hogy belehaljak a bánatba. .

 

 

 

 

Anya nem tegnap halt meg, sok- sok évvel ezelőtt. És tudod, eltávozása másnapján leginkább azon csodálkoztam, hogy a házak még mindig állnak, és köztük az úton most is gurul a sok autó, a járdán pedig továbbra is nyüzsögnek a gyalogosok, mintha fogalmuk sem volna arról, hogy az én egész világom odalett. Én azonban tudtam, hogy így van, mert megéreztem az ürességet, amely úgy rögzült az életemen, mint egy összegabalyodott filmtekercsen. A város zajai hirtelen elültek, mintha a csillagok egyetlen perc alatt elporladtak vagy kihunytak volna. .