Drága nagymama
itt hagytál minket,
egy búcsúszó nélkül.
Nem maradt más
csak az emlék, és a
nagy fájdalom, ami
sebet ejtett
a lelkemen.

Szívem szakad meg,
ha rád gondolok,
miért hagytál
el engemet?
E nagy fájdalom
űrt hagyott bennem,
amit elfogadni nem lehet.

Mindennap kijárok
hozzád, hogy egy
kicsit könnyebb,
legyen az életem.

A sok selyem virág, és
a rengeteg mécses,
ezzel téged már,
visszahozni nem lehet.

Talán az idő segít,
s ezt a tátongó ürességet
begyógyítja majd.
Egyszer majd rám
is lesüt, a nap,
s talán úgy fogom
érezni, világos van.

Most csak egyre
gondolok, hogy
tudtál engem
így itt hagyni.
Sötét van, és
fázom, mert nagyon
hiányzol.

Drága nagymama,
nagyon szeretlek,
míg élek szívemben
tovább őrizlek, örök
emlékként megmaradsz.