Mikor elmentél hó fedte a tájat,
virág és levél még nem borította a fákat,
csupasz volt a vidék, csupasz amerre néztem,
a hó ropogott a lábam alatt amerre léptem.
Nem csicsergett a madár, mikor elmentél,
nem sütött a nap, hisz tél volt, hideg tél.

Mikor elmentél, fagyott arccal néztek az emberek,
szemükből patakként folytak a könnyek.
Sírt a világ, sírt az Isten, megrendült,
mikor tested örök álomra szenderült.
Nem kacarászott senki, mikor elmentél,
minden lélek fázott, hisz tél volt, hideg tél.

Mikor elmentél, mintha megállt volna az élet,
befejezetlenül maradt a készülő kötésed,
egy nagy űrt hagytál magad után,
amit nem tölthet be senki sem már.
Fájt a szívem mikor elmentél,
reszketett a testem, hisz tél volt, hideg tél.