Mami egy kedves, türelmes, csupaszív ember volt. Szeretteinek elvesztése nagyon megviselte, nem tudta kiheverni. Hiányzik!

 

" Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem, ma sem értem én, hogy pár kavics mindörökre bezárhat, hogy föld alatt a hazád és a házad, ugyan hogy érteném? ! "

 

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
….
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
…
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!