Nagymamámra Emlékezve
Volt valaki, kit nagyon szerettem
De már nincs velünk, elvesztettem
Azt a kedves szívét nem feledem soha
Az élet lehet bármilyen mostoha
Õszülõ ; haját, melyet kontyba fogta
Szelíd, meleg arcát, a nap is beragyogta
Szeme volt a jóság, õszinte csillogás
Érzékeny lelkében sok volt az aggódás
Gyerekei, unokái iránt végtelen volt szeretete
Tele volt féltéssel, aggódással az õ arany szíve
Ha valami fájt nekem velem szenvedett
Ha boldognak látott együtt örvendett
Sírt, ha sírni látott, megvigasztalt, ha valami bántott
Arca sugárzott, melybe az idõ jócskán beleszántott
Mosolya gyengéd volt melyet felém árasztott
Élénken él bennem e sok szép emlék róla
Próbálok nem gondolni a rosszra csak a jóra
Mert õ egy jó lelkû asszony volt
Ha valami bántotta nem nagyon szolt
Már tízenöt éve az égbõl figyeli lépteinket
És hogy az élet szép arra sugall minket
Tovább kell, menjünk s éljük életünk. . .
De vele elveszett valami, örökre belõlünk
Jutalma legyen örök boldogság a mennyekben
Maradjon meg emléke mindannyiunk szívében
Õ nem más, mint az én drága, jó nagymamám
Aki már rég az égbõl mosolyog le rám. . .