Volt egy kislányom akinek Anna volt a Neve,

A várandósság minden perce gyönyörű  volt vele, 

Aznap mikor született olyan boldog voltam, 

Nem is sejtettem hogy látni fogom holtan.

 

Világra hoztam fájdalmas vajúdás árán,

Ott feküdt a lábam közt gyöngéden  és árván,

Felsírt és rámfektették magzatmázas testét, 

Így lettünk két test és egy lélek mindörökké. 

 

Szerelmem arcát láttam egy gyermekben, 

Egy családdá váltunk egy harmadik emberrel, 

Könnyes volt a szemünk és mosolygott a szánk

Azt hittük hogy örömteli jövő vár ránk. 

 

De az élet a kislányunknak rövid időt adott, 

A szülés közben fertőzést kapott, 

Hittük, hogy a boldogság majd vissza tér, 

De az orvosok nem bíztattak, tudtuk, hogy nincs remény. 

 

Vékonybele  elhalt, vérmérgezést kapott, 

Leálltak a szervei és egy gyógyszer sem hatott, 

Néztem hogy az életének vége lesz és ennyi, 

Borzasztóan fájt hogy nem tehettem semmit. 

 

Napokon keresztül vártuk a halálát, 

Beszéltem hozzá és símogattam a lábát, 

Megrebbent  ha hozzá értem, tudtam érzi

Hogy a szívem a halálos ágya mellett vérzik. 

 

Annyira vártam, hogy vége legyen, 

Aki elindul azon az úton nincs kegyelem, 

Istenem vigyázz rá és vidd magaddal

S ha ő már nem lesz engem vígasztalj. 

 

Megcsörrent a telefon egy hűvös hajnalon,

Tudtam hogy az orvos hív és meg kell hallanom, 

Hogy kisbabám szíve örökre megált

Feltette a kérdést élesszük-e tovább? 

 

Zokogtam és szenvedtem de a válaszom nem, 

Jobb neki ott, várja őt a  menny , 

Azóta a könnyem folyton csak hullik, 

És a fájdalom a szívemben az idővel sem múlik. 

 

Sosem bocsátom meg annak aki erről tehet,  Mert nem érdemli meg, nem azért mert nem lehet, 

Örök gyász urajla a testem, 

Sosem jön már vissza, fájdalomba estem. 

 

Oly élénken emlékszem még vissza, 

A temető földje könnyeimet issza. 

Itt állok a sírja előtt és folyton csak olvasom:

,, Mészáros Anna Flóra élt 5 napot''. 

 

Nem élünk át már újjabb esztendőt, 

Nem etetlek többet duzzadó keblemből, 

Nem mondod  el nekem , hogy szeretlek anya, 

Nem óv intve soha többé féltő apád szava. 

 

Mond el kicsim, hogy te már jól vagy, 

Hogy ahol vagy nincs már rossz holnap, 

Hogy nem fáj már neked ott fent semmi, 

Hogy tudsz nélkülem is boldognak lenni. 

 

Ezzel a pár sorral elköszönök végleg, 

A szívembe zártam minden emléket. 

Eljött az ideje tovább kell már lépjek, 

Látni foglak még,de addig álmodj velem szépet.

Az életünk értelme voltál. Nagyon hiányzol nekünk.Soha nem fogunk elfelejteni. Apa és anya örökre szeretni fog,a szerelmünk gyümölcse vagy. Köszönjük hogy a szüleid lehettünk még ha csak rövid időre is.