Édesanyám emlékére...

Temetőnek csendjében
csak lelkem kiált,
remegő kezeimmel
gyertyám gyújtom.
... teérted! ...

Mikor megöleltél,
mikor értem aggódtál,
mikor még itt voltál...
... velem! ...

Arcomon könnycsepp
lelkemben mély seb
és az a remény...
... találkozunk mi még! ...

Ahol nem lesz fájdalom,
sem könny arcomon...
Két kezed kitárva
öledbe simulnék...

... örökké szívedben virágoznék! ...
 

Édesanyám köszöntése

Megyek ki a temetőbe, Édesanyám emlékére
Megannyi sírbolt, színes gyertyák, és mennyi virág.
Az elmúlás csak részleges, szívünkben ott él a Szeretet
Mit nem zárhat le a szemfedél, beton sírkő..
Ő míg élek itt van velem, figyelve az életemet

Megyek ki a temetőbe, Édesanyám emlékére
Bensőmben ott a kép, ahogy fogtam a kezét
Vigyázott rám éjjel-nappal, táplált, nevelt fáradhatatlan
Emlékeimben az érzés meghitt szoba, a melegség
Mely belőle áradva miden porcikámat beburkolta

Megyek ki a temetőbe, Édesanyám emlékére
A képzelet szárnyakat ereszt, előhozva az emlékeket
Együtt jártuk az élet iskoláját, igaz más volt a feladat
De jó volt együtt tanulni, szabadon szárnyalni
Jó kezekben nevelkedni, és sokat nevetgélni

Megyek ki a temetőbe, Édesanyám emlékére
Most, hogy e sorokat írom, biztos nem veszed zokon
Fejem lehajtva csendben, mit egykor az öledbe
Sirok, bár jól tudom, Te mindig itt vagy, csak egy másik síkon
Zokogásom nem szégyellem, mit tehetnék én árva gyermek..

És csak megyek a temetőbe, Édesanyám emlékére..