" . . . Arra születtem, hogy megszeressenek S megszeressem, én is azt akit lehet . . . Arra születtem, hogy boldog is legyek S tovább adjam egyszer az életemet S végül arra jöttem én a világra, hogy belehaljak abba, hogy éltem a világba. . . Lényed által. Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, de azért is, amivé engem teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél tetted, hogy boldog is legyek. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta lényed által művelted ezt. Köszönöm, hogy a lelked a lelkembe írtad, nincs felettünk hatalma a sírnak. Örök az arcod, nem száll el a szavad, minden mosolyod a lelkemben marad  Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána. A halál miatti elkeseredés Elpusztította magát a szeretetem tárgyát, Ám a halál ténye Nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam. Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom, nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk Szívemben örökre megmaradsz. .