Íme, eljött az idő, hogy emlékezzünk rád, 
Reszkető kezekkel gyújtjuk a gyertyát. 
Leborult fejekkel, örök ágyad mellet, 
Egyetlen szó nélkül idézzük emléked. 

Könnyes szemekkel díszítjük takaród, 
Mosolygó szád helyett, hideg kő az arcod, 
Ráncok helyett, a neved van bevésve, 
De te itt vagy velünk és itt leszel örökre. 

A gyertya elfogy egyszer, és majd kialszik, 
De ezer csillag világítja be a sötét napjaid. 
A virág is elhervad és elveszti illatát, 
Ezert küldi örömmel a nap rád sugarát. 

Nyugodj hát békében, te már éled álmod, 
Fáj, hogy elmentél, és más lett a világod. 
Mi éljük életünk, de feledni nem bírunk, 
És itt ez a nap, mikor csak rád gondolunk.