„Temetőben jár gondolatom,
Ott van egy sírhalom.
Anyám fáradt teste pihen benne,
Hiányzik a szeretete.
Látom mosolygását,
Szeme ragyogását,
Aggódó tekintetét,
Sugárzó két szép szemét.
Szólok hozzá, de hiába,
Nem mondja már, várlak.
Szívem szorítja a bánat,
Jó gyermeke voltam-e anyámnak?
Szívét, lelkét adta értem,
Megtett mindent, amit kértem.
Jóságát fel sem mértem,
Nem mondanám többé: "Nem"!
Hangját, ha hallhatnám,
Kitárt karját, ha láthatnám,
Futnék hozzá, szinte repülve,
Jó anyám boldogan ölelne!
Most itt állok némán, remegve,
Szemem könnyel tele,
Míg élek, hiányzik
Jó anyám szeretete!”    

„ A halál nem távollét!
Csak a jelenlét új formája!
Ha tényleg várnak minket
másik dimenzióban,
akkor nagyon vigyázzanak ott is Rád!”    

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség."               

„ A halál nem távollét!
Csak a jelenlét új formája!
Ha tényleg várnak minket
másik dimenzióban,
akkor nagyon vigyázzanak ott is Rád!”    

"Tudod, mi a bánat,
ülni egy csendes szobában,
s várni valakire,
Aki többé már soha nem jöhet

Szeretni valakit, Aki nagyon szeretett Téged...
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,
Tiszta csillagos égboltra nézve
Csillagba bújtatott angyalként Őt keresve!  

"Egy könnycsepp a szemünkben Érted él,
Egy gyertya az asztalon Érted ég,
Egy fénykép, mely őrzi emléked,
S egy út, mely elvitte az életed.

Tudod, Anya, gyakran gondolok Rád,
peregnek a napok, és nekem nem változtál,
már nem öregszel, már nem vagy beteg,
úgy látlak, ahogy elvesztettelek.

Szelíd mosollyal az arcodon,
szemedben megnyugvás, elmúlt a fájdalom,
kezed kezedbe kulcsolva,
s már nem válaszolsz a kérdő szóra.

Tudod anya, annyira jó volt gyereknek lenni,
nem is akarnék már többet felnőni,
Te sem öregednél meg soha,
mindig velem lennél, mint akkor valaha.

Tudod anya, én is anya vagyok,
peregnek nekem is a napok,
én még öregszem, és beteg is lehetek,
remélem úgy megyek el, hogy szép emlék leszek.” 

Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél,
Itt hagytad azokat, akiket szerettél.
Isten országa legyen a Te hazád,
Amíg csak élünk gondolunk mi Terád."

" Ne sírj, itt vagyok veled! Nem mentem el, csak megpihenek.
Visszajövök hozzád, Te csak bízz bennem,
S meglátod, újra veled lesz a te boldogságod!
Tudom, hogy szeretsz.
Én is téged! Odafentről figyellek téged és vigyázok rád!
Letörlöm könnyed s megfogom kezed!
Ha majd mélyen alszol, őrzöm álmodat.
Közben elmesélem mostani sorsomat.
Elmondom neked, hogy milyen itt élni.
Béke és boldogság vesz körül, S örök szeretet,
mely sugárzik felém tőled! Soha, soha ne feledj! "    

"Olyan szomorú nélküled lenni,
Téged mindenütt hiába keresni,
Téged várni, ki nem jön többé,
Szeretni fogunk örökké"                              

„Oly sok idő telt el, mióta már nem vagy.
Hirtelen mentél el, mit nem foghat fel emberi agy.
Sokáig voltál, mégis kevés ideig,
Ha rád gondolok, csak egy percnek tűnik.

Szerettelek gyermekként lentről rád nézve,
A szemed fekete bogarában magam láttam benne.
Hozzád bújtam, mikor féltem, fáztam,
S te megnyugtattál a nyár viharában.

Simogattál, ha lelkem vágyott a kezeidre,
S esti csókot nyomtál lenyugvó szemeimre.
Betakartál az éjszaka sötét estéjén,
Ha elaludtam a fényes nap meséjén.

Tanítottál minden gyermeki percben,
S én szívtam magamba, veled járva a fellegekben.
Felnőttem. De egyre biztosan emlékszem.
Számomra hirtelen kerültél a halál kertjébe.

És most, amikor fejfádra régóta nézek,
Csak most jöttem rá, mily rövidek voltak
A gyermeki évek.
S hogy még mindig mennyire szeretlek téged!”  

„Régi fénykép, rajta Szöszi mama, 
Nagyanyám édesanyja.
Ránc nélküli kerek arcán,
Szelíd mosoly szeme sarkán.
Szemeimet, ha lecsukom, 
 Dédim testközelben tudom.
Kezében bot, segítségnek,
Templomba menő léptének.
Vastag imakönyv kezében,
Rózsafüzér a zsebében.
Morzsolgatta, s Ha a munka pihenni tért,
Fohászkodott mindenkiért,
Minden napért hálát adott,
Kérte a derűs holnapot.
Mormolgatta órákon át,
Az én drága jó Szöszi mamám.
Álom lett az ima vége,
Áldott legyen szép emléke!”

„Pillámra kiült a könnycsepp,
az arcomon végiggurult.
Azt hittem, idővel könnyebb,
de szívem most is elhalkult.

Anyám, lelkem fázó virág,
milyen régen fogtad kezem!
Régi dalod fájó világ,
fülembe cseng, itt van velem.

Szép nótád, hangod elszállt rég,
szívemben hallom hangtalan;
kezed bölcsőm ringatta még
és én vágyom rád hasztalan.

Hideg fénnyel süt rám a Nap,
felszárítja könnyes szemem.
Anyukám, bezárt egy kőlap,
de emléked itt él velem.”

"Lelkembe jutsz. . .
Mert amikor gondolok rád, nem "eszembe jutsz" ,
Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem.
Nem csak egy- egy pillanatra, hanem folyamatosan.
Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés.
Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt.
A lelkemben."

Szívemben mindig ott élsz, Lelkemnek része vagy.
Nem számít most a távolság, Magad vagy bennem a gondolat! 
Virág és mécses kezemben, Bennem csak halk sóhajok.
Melegség járja át a szívem, Szinte érzem közelségedet. 
Olyan jó hinni, hogy itt vagy velem!
Sírodra teszem a virágot, Nyugodjon békében lelked,
Örökké hiányozni fogsz!

"Itt hagytál engem, búcsú nélkül,
összetörve, reménytelenül.
Nem tudtam Tőled elköszönni,
és sok hibámat jóvátenni.
Már nem tudom elmondani,
mennyire nagyon szeretlek.
Én nem tudok lemondani,
folyton várlak, és kereslek."         

"Végleg elmentél hosszú utadra,
hangod nem halljuk többé soha.
Fájó szívünk felzokog érted,
örökké szeretünk,
Nem felejtünk Téged!"   

"Szívünkbe zártunk, lelkünkben élsz örökké.
Pihenj csak csendes a hant alatt.
Adja meg a túlvilág azt,
amivel az Élet adós maradt."

"Úgy érzem az út régi maradt,
ringat a bölcső és a sír majd befogad.
Úgy érzem nem félek ezután,
üveg a fal, s Te ott állsz a másik oldalán."    

"Ha lemegy a Nap, és eljön az Éj,
csak gondolj Rám és ott leszek Én!
Gondolj Rám, ha kicsit is hiányzom,
hisz bárhol is legyek,
Rád mindig vigyázok!"                           

Nehéz a sír, de még nehezebb a bánat,
mely nyomja a szívét ennek a családnak.
Csillaggá változtál, barangolsz az égen,
gyere mifelénk is, úgy mint réges - régen. 

"Velem vagy a Napfényben,
Velem vagy az esőcseppben,
a harmatban, a hóesésben.....
Nem foghatom már a kezed,
örök álom zárja le a szemed.
Minden nap itt vagy,
még ha csak egy percre is csupán,
de szeretetem elkísér égi utad során."  

"Megcsillan egy könnycsepp,
fájdalomtól égő szememben.
Nincs, és nem is lesz, olyan nap,
hogy ne jutnál eszembe!"