26 szál gyertya égjen halálod napjának 26. évfordulóján.

Egy több mint negyedszázadot megkésett vallomás ez. Tinédzseréveim végén te voltál a nagy Ő. Ha csak tehettem, azon voltam, hogy találjak valami indokot, hogy bemenjek a szabadkai nagypostára, hogy láthassalak. Feladjak egy levelet, befizessek számlákat, s nagyon örültem, ha úgy hozta a sors, hogy nálad tehettem mindezt, s nem valamelyik kollégádnál. Fülig szerelmes voltam beléd. Egy rendkívül jóképű, kedves srác, szorgalmas postai ügyintéző.

Sajnos zavaromban általában annyit tudtam csak kinyögni, hogy mit akarok éppen intézni, nem volt merszem beszélgetést kezdeményezni, legfeljebb próbáltam megereszteni egy-egy félszeg mosolyt.

Aztán másfelé sodort az élet, tanulmányaim miatt kevesebbet lehettem Szabadkán, ritkábban láthattalak, s egy idő után eltűntél, pedig benéztem a város más postahivatalaiba is, de nem találtalak.

Néhány évvel később azután az újságot lapozgatva tudtam meg egy fényképes megemlékezésből, hogy már nem vagy közöttünk. 1996. május 8-án örökre elmentél. Mély gyász ült a szívembe, s könnyek közt kérdeztem magamtól, hogy miért nem voltam bátrabb, hogy megszólítsalak.

Ifjúságom édes madara azóta már tovább röppent. Néhanapján, amikor Szabadkán vagyok, bemegyek a nagypostára, s az üvegfal mögött, az egykori helyeden még mindig látlak. Felgyűrt ingujjban ragasztod rá a bélyeget az éppen átvett küldeményre. Őrzöm még az újságkivágást is, ennyi maradt nekem.

Nem tudom, mi történt veled azon a 26 évvel ezelőtti gyászos napon, s azt sem, hogy hol találhatnám a sírodat, hogy vigyek rá pár szál virágot.

Ha valaki tud ebben segíteni, kérem, írjon: fe.er.b.1975@gmail.com Köszönöm!