Téged látlak a felkelő napban,
A Te hangodat hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben,
Egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben.
Te vagy a falevél, mit felkap a szél,
Te vagy a szél, mi az arcomhoz ér.
Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban,
Hallak a csöndben, hallak a zajban.
Mindig Téged látlak, mikor felnyílik a szemem,
S ha álomba merülök, újra Te vagy velem.
Mindig közel vagy, mégis oly távol,
Én tudom egyedül, mennyire HIÁNYZOL!