Az apukám volt. Az anyukám majdem 50 éves házastársa. Két lányom nagyapja. A kisunokám dédipapója, akit a maga maga módján mindenki szeretett! Akinek sosem mondtuk, hogy szeretlek apukám- nagyapa- dédipapó! . Aki mindezt tudta, és most már ha akarnánk sem mondhatnánk neki.

Én az egyetlen gyermeke vagyok, soha el nem múló lelkiismeret- furdalást érzek, mert sosem öleltem át cétudatosan, szívből, DE SZERETTEM!

Most már kevés, hogy ő is tudta. . .

Egyszerű ember volt. Nem tudta mi az, hogy internet. De bármi, ami elromlott megszerelte, az eltört műanyag székeket megvarrta. A dédunokájának egyedi játékokat készített. . .

Világ életében munkás ember volt, dolgozott, akkor is ha már nem bírt, mert élni kell! Mert az embert a munka teszi emberré . . . és Ő EMBER VOLT!

Fáradhatatlanul dolgozott, nem volt olyan kérésünk, amit ne teljesített volna.

Most azt szertném kérni, pihenj, mert elfáradtál, de már késő. . .

APUKÁM, nagyon szerettelek!