http://itree. hu/memorial_pl ace/kovacs. gyulane Látlak- e még? Minek kérdem… Hi sz’ a milliónyi pillanat, Ha fáj az élet lelkem ablakain Az égbe hozzád fölszalad. Hű barát,   jó  anya , életemnek őrangyala; Marad j szegény, maradj vidám S te gyere majd értem drága Édesanyám . .   Hosszan tartó , nehéz    küzdelemmel  hagytál el  bennünket . Soha nem  fogunk  elfeledni  !   Szívünkben  örökké élni  fogsz ! Nem vársz már minket ragyogó szemekkel Nem    örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp a szemünkben Érted él.   Egy gyertya az asztalon Érted ég, Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, s nem felejtünk Téged! Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk

Napok óta próbálom megfogalmazni, de mégis szerelmétől kell, hogy idézzek. . . " . . . . . A sok terv az a hatalmas életerő ami nem hagyott nyugodni, nem tudtál 1 percre sem nyugodtan megülni, hatalmas energiád mint forgószél tombolt benned, mindenkivel kedves voltál aki megérdemelte és oda figyeltél rá amennyire tehetted. Mexiko volt az álmod, hogy eljuss egyszer. Remélem most teljesül, onnan fentről láthatod. Itt hagytál minket, mert dolgod volt máshol, de amit itt hagytál csak a hatalmas hiányod. Bárkiben és bárhol mindenütt ott hagytad a nyomod, bárhol is jártál, mindenki emlékszik rád, bármit is csináltál. Az a hatalmas életerő ami tombolt benned, most szeretteid osztoznak benne, ' oly sok dolog volt amit meg akartál valósítani és most oly sok mindent mi fontos volt neked szerte foszlik. A mindenünk vagy , bárhol is legyél, sosem felejtünk mert te vagy a forgószél. Bármit amit csinálni akartál olyan nagy erővel tetted amit mindenki csak irigyel. . . . . "

Gyöngyvirágtól lombhullásig Hiába vár.. Megint hazaindulok nemsokára Nagy néma csend borult a kis szobára Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt Nincs már ott aki eddig hazavárt.       Békülten mondom: elköltözött Nem lakik többé az élők között Óh hogy várt mindig milyen nehezen szorongva leste mikor érkezem S amikor egyszer csak elébe léptem Úgy felragyogott az a kedves két szem. Pedig szolgálatom hívó szavára Én olyan gyakran hagytam őt magára És neki fájt minden búcsúvétel Körültipegett anyai féltéssel. Amíg csomagoltam és rendezgettem Szeme kísért, csendesen ült mellettem. S belesűrítve minden féltő gondot Néhány búcsúzó szóval annyit mondott: Vigyázz magadra gyermekem! Azután egyszer Ő is útra kelt... Végső tekintetével átölelt és indult hangtalanul, csendesen... Elment! Elment! Hiába keresem Ő utazott el - ismételgetem. Tudta hogy örök hajlék hívja fenn És most előrement és hazavár Csak egy kevés idő van hátra már! S ha véget érnek próbák, földi harcok Megint meglátom azt a kedves arcot Ott hol nem választ el soha semmi És soha többé nem kell búcsút venni. Kicsiny szobánk most csendesen fogad De csendje is tud drága titkokat Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám! Hazavár most is az Édesanyám.     Minden évben eljön az a nap, amely számunkra fájó emlék marad, Eszünkbe jutnak az együtt töltött napok, fülünkben újra megcsendül a hangod. Szinte látjuk minden mozdulatod, nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod!         A temető kapuja szélesre van tárva, Útjait naponta sok- sok ember járja. Van, aki virágot, mécsest visz kezében, Olyan is, ki bánatot visz szomorú szívében. Három éve már, hogy ezt az utat járjuk, Megnyugvást lelkünkben még most sem találtunk. Sírod előtt állunk, talán Te is látod, Körülötted van ma is szerető családod. Eljöttünk újra tisztelni Téged, Szívünkben hordjuk örök emléked. Te voltál nekünk a biztató remény, Nehéz napjainkba is az utat mutató fény. Múlik az idő, de a fájdalom nem csitul, Szemünkből a könny naponta kicsordul. Tudjuk, hogy csodára hiába várunk, Nyugodjál békében, szívünkből kívánjuk.         Tudom én, nem hozhat vissza a gyertyafény. Mégis újra és újra  meggyújtom a lángot, hisz annyira fáj a hiányod. E fény talán vissza vezet ide, ha nappal nem, hát éjjelente. Velem lehetsz ismét,  foghatom a kezed Istenem ugye megengeded?              

 

 

Lilianna sziv rendellenesegel szuletett. Szepsegevel, mosolyaval, kulonlegesegev el, es hatalmas szeretetevel mindenki szivet elnyerte. Rovid idot kapot o es mi kik vartuk erkezeset! Hihetetlenul nagy boldogsag volt minden vele toltot perc , ora, nap! Hatalmas meretu urt hagyot o Draga Egyetlen Kisbabam szivunkben oroke elsz a csillagok fenye Te vagy, az ejjel mosolya Te vagy, orzo angyalom Te vagy, Tied vagyok s te az enyem mindorokre. Millioszor hianyzol Szuleid es Mami. Szeretunk Nagyon ! ! !

Soha nem felejtünk! ! ! Drága Feleségem! ! ! Csodálatos Anya! ! ! Szerető Nagymama! ! ! Férjed Laci! ! ! Édesanyád! ! ! Kislányod Katika! ! ! Kisfiad Lacika! ! ! Vőd Sanca! ! ! Unokáid Lara! ! ! Leila! ! ! Lia Korina! ! Nyugodj Békében! ! ! Vigyázzanak rád az Angyalkák! ! ! Megtaláltuk a Csillagodat, onnan Nézz le Ránk! ! !

 Sebünk be nem gyógyul Könnyünk el nem apad Zokogunk fájdalmunk NEHÉZ súlya  alatt- - mindig várunk- - nagyon- - nagyon HIÁNYZOL! ! ! ! TIBOR! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ANYA TESÓD KISKUTYÁD ! ! ! ! ! !  KIS FIAM  itt vagyok köszönöm mindenkinek, égjen a szerett lángja az elhunytjainkon HIÁNYZOL ANYUCINAK, HUGODNAK, FERINEK KICSI ADÉLKÁNAK IS..  BARÁTAIDNAK, EMLÉKEZÜNK MÉG ÉLÜNK! ! ! ! 8 ÉVE VÁRJUK A CSODÁT  TIBOROM  ODA ÁT  ANGYAL LETTÉL  VIGYÁZZ  RÁNK! ! ! ! ! ! ! ! HA  AZON A JANUÁRI  NAPON, AMIKOR  MONDTAD  ANYUCI  SIETEK  HAZA, HA AKKOR A BICIGLIS  MEG  ÁLLT  VOLNA,  NEM  KELLET  VOLNA  2  EMBERNEK  ODA  ADNI A  VESÉIDET, HA- - HA  MENNYI HA  ! ITT VOLNÁL  ÉS  MONDANÁD  ::::: ANYUCI::::: TESO:  DE  MÁR  CSAK  2 EMBER ÉL VALAHOL? ? TE CSILLAG KÉNT  RAGYOGSZ, NEM  MONDOD  SIETEK! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !HUGODNAK VAN ARANYOS KISLÁNYA 5  ÉVES, CSAK TE NEM VAGY ITT TIBOROM !!!!!!!!!!!!  NAGYON HIÁNYZOL   TIBOROM !!!!!!!!!!!        KÖSZÖNÖM 8  ÉV ÓTA GYERTYÁKAT ,,,,,

Ez a legszentebb kötelezettségek egyike, amellyel a családtagok, barátok tartoznak egymásnak. Nem hagyják kialudni az emlékezés lángját, így aztán ha valaki meghal, nem tűnik el azonnal és nyomtalanul a világból, valamilyen szinten tovább él, legalábbis addig, amíg azok élnek, akik szerették. Az ilyen emlékezés fontos fegyver az élet zűrzavarai és a halál ellen, ez biztosítja a folyamatosságot a generációk között, hozzájárul a rendhez és az értelemhez. Csak felnézel az égre és meglelsz ott is, Akárcsak szívedben ott élek most is, S gondolataid ha nálam járnak, Üzenem egyszer majd újra látlak ! Elbúcsúzom, de ott leszek, Ahol a szél zúg, a nap nevet. Elbúcsúzom, de itt marad, Belőlem néhány pillanat. . .

 Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, s minket szerettél, csoda volt ahogy az életért küzdöttél. De mégis elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok.       Köszönjük , hogy éltél , s minket szerettél , nem hagytál el minket , csak álmodni mentél. Örök álom zárta le drága két szemed , megpihenni tért dolgos két kezed. Örök az arcod , s nem száll el szavad , minden mosolyod a szívünkben marad.     

“Alszol, alszol nagyon mélyen Hogy többé föl nem ébredsz Pirosló hajnal se ért már Téged Hiába várjuk ébredésed. Drága Marikánk, Marcsinénink, Keresztanyukánk Fájdalmas emléked Vérző szívünkbe vésted”  

Van az emlék. Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmek ben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni? „Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdek rádöbbenni,hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána.” "Néha még az égen kereslek!  Tudom, hogy a Földön nem találnék rád! Néha még a mélyben kereslek!  Már tudom, az angyalom vagy, És álmomban vigyázol rám! Csak hallgatok...vége már,  Egy utolsó mondat még a fejemben jár,  Hallgatom, álmodom,  Most magunkat látom és én Veled vagyok... " Nadányi Zoltán: A két szemed szeretett legtovább „…A két szemed szeretett legtovább De furcsa szerelem. A szád már néma volt, de a szemed, Az még beszélt velem. A kezed már hideg volt, jéghideg, Nem is adtál kezet, De a szemed még megsimogatott, nálam feledkezett. És lándzsákat tűztél magad köré Hideg testőrökül, De a szemed még rám leselkedett A zord lándzsák mögül. Ellebegtél és csak a hegyes Lándzsák maradtak ott, De a szemed még egyszer visszanézett, És mindent megadott. A két szemed szeretett legtovább, Még most is szeret, Még éjszakánként zöldes csillaga Kigyúl ágyam felett.” „Hogy milyen fájdalmat él meg olykor a lelked, csak te érzed. Hogy aki már nem lehet veled, az mennyire is hiányzik neked, csak te érzed. Hogy a hiányától mekkora űr van benned, azt is csak te érzed. És hogy mit jelentett és jelent ő neked, az is csak benned van és te érzed. Hogy szó szerint sivár nélküle az életed, egyedül te vagy az, aki ezt megéled, és csak te érzed. Mint ahogy azt is, hogy mily súlyos a kereszted, hisz már egy ideje cipeled. De, hogy mennyire is nehéz, csak te érzed. Elsírhatod te bárkinek az életedet. Meghallgatnak, de közben rájössz, hogy amiről beszélsz, senki, de senki nem érti, mert rajtad kívül ezeket senki más nem érzi. Tudd, hogy nem csak te, de más is egyedül marad az érzéseivel, s ballagnak csendesen a saját keresztjeikkel…” A szerelm ünk él, mintha csak most kezdenénk Nevetségesen hever a szívünk az asztalon Egymásba vagyunk gabalyodva A szerelmünk láng, mely belül ég Olykor a tűz fénye megragad minket Egymásba vagyunk gabalyodva Bárhova mész, bármit csinálsz Tudod hogy a vakmerő gondolataim követnek téged Beléd esek, bármit csinálsz Mert baby annyi dolgot mutattál amit azelőtt nem ismertem Bármi is történik, baby én érted teszem A szerelmünk él, mintha csak most kezdenénk Nevetségesen hever a szívünk az asztalon Egymásba vagyunk gabalyodva A szerelmünk láng, mely belül ég Olykor a tűz fénye megragad minket Egymásba vagyunk gabalyodva Olyan fiatal voltál, én pedig szabad Lehethogy fiatal voltam, de baby nem ez az ami lenni akartam Nos, te voltál az egyetlen, oh miért én voltam Mert baby annyi dolgot mutattál nekem amit azelőtt nem láttam Bármire szükséged van baby, tőlem megkapod A szerelmünk él, mintha csak most kezdenénk Nevetségesen hever a szívünk az asztalon Egymásba vagyunk gabalyodva A szerelmünk láng, mely belül ég Olykor a tűz fénye megragad minket Egymásba vagyunk gabalyodva Egymásba vagyunk gabalyodva Egymásba vagyunk gabalyodva Nevetségesen hever a szívünk az asztalon Egymásba vagyunk gabalyodva Aagh egymásba gabalyodva Mm egymásba gabalyodva Olykor a tűz fénye megragad minket Egymásba gabalyodva Oh egymásba gabalyodva Beléd vagyok gabalyodva Nevetségesen hever a szívünk az asztalon Egymásba gabalyodva Whoa egymásba gabalyodva Aagh egymásba gabalyodva Beléd vagyok gabalyodva Továbbra is legyünk egymásba gabalyodva Olykor a tűz fénye megragad minket Egymásba gabalyodva   Szentestén, ha egyedül vagy, S az ajtódat már becsuktad, Nézz a múltba, emlékezzél, Mind veled van, kit szerettél. Gyújts egy gyertyát azokért, Kik nem lehetnek már veled A gyertyalángjába nézve Kedves arcok köszöntenek. Rád találnak szép emlékek, Boldog karácsonyi esték. Nincs már magány, egyedüllét, Veled van mind, kit szerettél. Gyújts egy gyertyát azokért, Kik nem lehetnek már veled! A gyertyalángjába nézve Kedves arcok köszöntenek. Ünnepelj hát együtt velük! Átölel a szeretetük. Ne sirasd a múlt eltűntét, Mind veled van, kit szerettél. Gyújts egy gyertyát azokért, Kik nem lehetnek már veled! A gyertyalángjába nézve Kedves arcok köszöntenek.... Ha a mennybe írhatnék levelet, leírnám benne neked az érzéseimet. Beleírnám, hogy még mindig te vagy az egyetlen, akit a legjobban szeretek és megírnám azt is,  hogy nélküled olykor mennyire szenvedek. Vagy, hogy amióta nem vagy velem, más értelmet kapott az életem és hogy néha hozzád húz a szívem. A hiányodat pedig gyakran megkönnyezem. Szóval, nem mindig könnyű nekem. Pedig hidd el, nagyon igyekszem. De azért szokott mosolyogni is a lelkem. Sokszor. Akkor, amikor rád emlékezem. Olyankor eszembe jutnak az együtt töltött csodás évek, s, hogy milyen szép is volt veled az élet. Gondolatban szinte újraélem az egymásnak adott boldog perceket és a közösen átélt élményeket. De ezek sajnos már csak emlékek. Viszont felejthetetlenek! És azt hiszem, ezek azok, amik éltetnek. De hát mivel a mennybe mégse írhatok levelet, helyette megpróbálom érezni a lelkedet, mert így talán megérezheted a leírhatatlan érzéseimet. "Csak néztelek, ahogy az ágyadban fekszel Kezed kezemben nyugodott... Szemed már csak merengett, Sosem tudom meg mit látott... Talán egy távoli csillagot? Búcsúztál, csak akkor én még nem hittem... Tudtam, hogy már nem tehetek semmit, Itt már kevés a szeretet... A test feladta harcát És a lélek szabadon repülhet... Könnyes szemekkel Elindultál azon a magányos, utolsó úton, Amely a felhők közé vezet, Ahol a sóhajok csenddé szelidülnek, És, megpihennek a fáradt szívek... Elengedtem hát azt a kezet, AMELY mindig itt lesz velem... "Tudod, mi a bánat, ülni egy csendes szobában, s, várni valakire Aki többé már soha nem jöhet Szeretni valakit, Aki nagyon szeretett Téged... Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,  Tiszta csillagos égboltra nézve Csillagba bújtatott angyalként ŐT keresve! Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk hagynak, akik elmennek!  Hiányzol (. . . ) ,  és komolyan úgy érzem, hogy amikor elmentél, magaddal vitted a szívemet. "Nem akarok most mást csak sírni! Sírni ameddig könny áztatta szemem, újra meg nem pillantja arcod mosolyát, még üvöltésemtől zsongó fülem meg nem hallja bársonyos hangod göndör kacaját. . . Ölelj át kérlek, csak még egyszer utoljára. . . " "Vannak emberek, akiket nem lehet elfelejteni. Akik hagynak a lelkünkben egy fájó lenyomatot. Tátongó sebet, aminek a sajgását elnyomhatja ugyan az élet további folyása - a nevetés, a virágillat, a napfény, a finom ételek, a kedves emberek, akik körülvesznek. . . De mélyen, a lélekben az a seb sosem heged be. Sosem. " "Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj. Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így, még senki, ezen a világon! "   Sokszor furcsán néznek rám az emberek, mert egy gyertyaszállal beszélgetek. Nekik csak egy tárgy, de nekem már más, hiszen a fájdalmamban Ő lett a mindenem. Hű társam, vigaszom, reményem. Egy kapocs mely összeköt veled, a földet és az eget. Csak meggyújtom Őt és várlak, szívem szólít, máris látlak! Látom arcod és látom azt is, ahogy a gyertyám fényével féltőn ölel át téged. Szólok hozzád, bólint a láng, érzem, hogy te voltál. Saját nyelveden válaszoltál. A gyertya meg csak egyre fogy, szememből a könny csorog. A torkom szorít, de még szólok: Hiányzol nagyon! ugye tudod? A gyertya még válaszol, egy utolsót bólint, majd kihuny. Már csak halkan suttogom:Álmodj szépet csillagom!     Néha csak arra vágysz, hogy melletted legyen, kérdések és szavak nélkül. Nem vársz semmit, csak hogy érezd, nem vagy egyedül, hogy az üresség, amit olykor érzel , elmúljon, hogy ne érezd minden áldott nap azt, hogy egymagad vagy. Mert kell, hogy legyen valaki melletted, aki ha össze is dőlt körülötted minden, akár egy kártyavár, akkor felhúz a romok alól, kiemel, ha épp arra van szükséged és akit te is éppúgy kirángatsz a magány fogságából, mielőtt végleg elmerülne benne. Mert egy jó társ ilyen, kísér téged, amíg kísérhet és addig fogja a kezed, amíg érzi, hogy fognia kell.    ,,Az igazi szerelem felemel és mindig többre sarkall, lángra lobbantja szívünket és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem, remélem én is ezt tettem veled...",,

9 éve már, hogy tőlünk csendben elmentél, S vesztedet az okozta, mit annyira szerettél. Várunk még mindig Téged, mikor jössz vissza, Ám ez a nap nem jön el, hisz angyalokhoz hívtak. De ne félj, szívünkben örökké őrzünk Téged, Soha nem felejtjük el azt a sok emléket. A harang is érted szól, a fehér gyertya is érted ég, Tudja meg mindenki, életed értelmetlenül véget ért!!!!!!!!!!! HIÁNYZOL NAGYON DÁVID!!!! Örökké szeretünk:Apa,Anya,Szabina,Vivien!!! Téged elfelejteni soha nem lehet, Sajnos meg kell tanulni élni nélküled. Csak az hal meg,akit elfelejtenek, Fájó szívünk fel-fel zokog érted, Örökké szeretünk,nem feledünk TÉGED! Apa,Anya,Szabina,Vivien! "Azt mondják,hogy a legnehezebb dolog,amikor az ember elveszti a szüleit. Ezt megcáfolom! A legszörnyűbb az,ha a gyerekedet kell eltemetned! Azt az embert,akit láttál megszületni.fejlődni,megtanítottad járni,beszélni. És szeretted,feltétel nélkül! Ez a világon a legnehezebb dolog,amit ki kell bírni! Nagyon-nagyon hiányzol,drága kisfiam! 9 éve már,hogy nem vagy velünk! Soha nem feledünk,emléked szívünkben örökké él! " Ha emlegettek köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már az angyalokkal vagyok. "       Égő könnycsepp, mondd  el Neki, hogy szeretünk, Soha el nem feledünk! APA, ANYA, SZABINA, VIVIEN  NAGYSZÜLEID, KATI KERESZTANYÁD ÉS SOKAN AKIK SZERETTEK, SZERETNEK!