53 éves korában, otthonában halt meg George Michael kétszeres Grammy-díjas angol énekes-dalszerző. Az 1980-as években lett népszerű, amikor megalapította a Wham! nevű popduót, egykori iskolatársával, Andrew Ridgeley-vel. Első szóló kislemeze, a Careless Whisper megjelenésekor az énekes még a duó tagja volt, és világszerte 6 millió példány kelt el a lemezből. 2010-ig több mint 100 millió lemezt adott el. 1987-es debütáló szólóalbuma, a Faith több mint 20 millió példányban kelt el világszerte. 2004-ben a Radio Academy szerint az 1984 és 2004 között időszakot nézve az ő dalait játszották legtöbbször a brit rádiók. A gyászoló rajongók, ismerősök és barátok közül a legtöbben meg is emlékeztek arról, milyen szomorú fordulata a sorsnak, hogy az énekest – akinek Last Christmas című örökzöld slágere nélkül évtizedek óta nem telhetett el karácsony.

SZÜLEIM!   1922. 08. 01- 1978. 07. 27+   1925. 08. 04- 2005. 10. 01 +   "  ELMÚLT, MINT SZÁZ MÁS PILLANAT,     DE MI TUDJUK: MÉGIS MÚLHATATLAN,     MERT SZÍVEK ŐRZIK, NEM SZAVAK. . . . .   "       LELKETEK REMÉLEM BÉKÉRE TALÁLT, S TI MÁR A MENNYEKBŐL VIGYÁZTOK RÁNK!   SOHA NEM FELEJTÜNK, SZÍVÜNKBEN SZERETÜNK, S ÖRÖKKÖN- ÖRÖKKÉ EMLÉKEZÜNK RÁTOK!     MÚLNAK AZ ÉVEK, HIÁNYOTOK FÁJDALOMMAL TÖLT EL. MINDIG SZERETNI FOGLAK BENNETEKET!   " NEM MÚLNAK ŐK EL, KIK   SZÍVÜNKBEN ÉLNEK, HIÁBA SZÁLLNAK ÁRNYAK, ÁLMOK, ÉVEK. ŐK ITT MARADNAK BENNÜNK CSÖNDESEN MÉG! " " VÁRATLAN PERCBEN AZ ÉLETED VÉGET ÉRT, MINT VIHAR  A RÓZSÁT HALÁL TÉPTE SZÉT. AZ ÉLET CSENDESEN MEGY TOVÁBB, FÁJÓ EMLÉKED ELKÍSÉR BENNÜNKET EGY ÉLETEN ÁT. . . . . . . . . "       NAGYON HIÁNYOZTOK! ! ! ! ! ! ! ! !       " " AZ EMLÉKEZÉSHEZ NEM EMLÉK,   HANEM SZERETET KELL, S   AKIT SZERETÜNK, AZT NEM FELEDJÜK SOHA EL! " " Van egy ország , ahova már oly sokan elmentek,    ahova csak oda visz út , vissza sosem jönnek.    Ki itt maradt szívét bánat járja,    fájdalmas sóhaj száll az éjszakába! " ' NEM KELTI FÖL SE KÖNNY, SE SZÓ, SE VEGYSZER, HOL VOLT, HOL NEM VOLT A VILÁGON EGYSZER! '

Aranyszívü ember volt, ki a szenvedésben is ember maradt. Hitt a gyógyulásban, hitt a csodában. Teljes erőddel küzdve, mégis legyőzve, mikor ajkaid hangok már nem hagyták el, erőtlen karoddal engem átölelve, mindent megköszöntél. Mi is köszönjük, hogy köztünk voltál, értünk is szenvedtél, szerethettünk, minket is szerettél. Küzdelem volt az életed, Legyen nyugodt, áldott pihenésed

CSILLAG VOLT Ő , MERT SZÍVBŐL SZERETETT S MI ÚGY SZERETTÜK AHOGY CSAK LEHETETT.      

  " Ne sirass a fejfámnál állva!   Nem vagyok ott.   Nem alszom.   Ezernyi fúvó szél vagyok.   A hó gyémántragyogása vagyok.   Az érett magba zárt napsugár vagyok.   Őszi eső vagyok.   Ha nyugodt reggelen felébredsz,   Az égre kelő madarak  Fürge szárnycsapása vagyok.   A csillagok égi fénye vagyok.   Ne sirass a fejfámnál állva!   Nem vagyok ott.   Nem alszom. "      " Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (. . . ) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj. " (Müller Péter) Fejemben emlékek keringenek. Míg a sírod rendezgetem, Apám, könnyem törölgetem. ‎" Állok a sírodnál, merengek, Sírva gondolok mosolygó arcodra, Biztonságot adó két erős karodra. Erős voltál, nem panaszkodtál, Némán tűrted a kínok- kínját. Hervadtál, mint vázában a rózsa, Szívemben nagy űr tátong azóta. Nem haltál meg, itt vagy velünk, Napról- napra emlegetünk. Holtod után is szeretünk, Nem, el soha sem feledünk. Hantodon nyílik a szegfű, a rózsa, Szívünkbe nem halványul emléked soha. Temetőbe, míg virul a virág, Szomorúan gondolunk mi Rád. Számtalanszor kiáltanám Kisírt szemekkel: APUKÁM! "   AZ ÉN APUKÁM  Az én apukám. . . Reggel mikor felébredek,   Játékosan reám nevet.   Két kezével csak nekem int,   Gyere Pannám bújj ide is.   S Apát látván az ágyban  Én szedem is apró lábam.   Tudom nála jó helyem lesz,   Erős karja menedék lesz.   Míg Anya a reggelit csinálja,   Apa velem játszik az ágyban!   Mosolyomtól arca ragyog,   Én ilyenkor boldog vagyok!   S ha munkába mész!   Én is megyek!   Nadrágodat nem eresztem!   S könnyes szemmel arra kérlek,   Apa maradj, ne menj még el!   Lehajolva engem ölelsz,   Megígéred, nagyon sietsz.   Az arcomat simogatod,   Könnyeimet felszárítod.   Apa int, mert mennie kell,   Most csak Anya az ki ölel!   De szívében vele vagyok,   Gondolatban kezét fogom!   S mikor leszáll az est,   Kispárnámra Te teszel le.   Betakargatsz, hogy ne fázzam  S ne lógjon ki csöpp lábam.   Későre jár, álmos vagyok  Mesédet már alig hallom.   Érzem azt, hogy engem nézel  Álmomba is Te kísérsz el.   Köszönöm, hogy vigyázol rám,   S hogy Te vagy az Én Apukám!   Velem leszel, míg csak élek,   Te vagy az Én példaképem! ! ! (Szeretlek Apa)    (Bágyi Bettina)   Szeretlek Apa! Köszönöm, hogy elhitetted velem, hogy bármit csinálok, jól csinálom. Köszönöm, hogy megtanítottál emberül élni és másokat megbecsülni. Köszönöm, hogy mindig átsegítettél az élet nehéz időszakain. Köszönöm, hogy megtanítottál nézni és figyelni, gondolkozni, kérdezni és felelni. Köszönöm, hogy akkor, amikor a világ összeesküdött ellenem, te sugárzó mosolyt küldtél felém és bátorítottál, erőt adtál. Köszönöm, hogy gyengéimet, hibáimat mindig diszkréten kezelted. Köszönöm, hogy felismerted a pillanatot, amikor már egyedül is elboldogultam a világgal és elengedted a kezem. De sohasem hagytál magamra teljesen. Állandóan keményen dolgoztál, hogy mindenem meglegyen és mindig biztattál, hogy csak így tovább és én büszkén hirdettem: Apu mondta. . .   Ha könnyű lenne megsiratni és gyászolni azt, amit elvesztettünk, akkor sokkal könnyebb lenne az életünk. Annyira fáj, de annyira fáj valóban megsiratni, meggyászolni azt, amit elvesztettünk, hogy inkább nem akarjuk. Akkor, amikor életemben először megéreztem azt, hogy mi az a gyász, mi az a siratás, a szívem úgy fájt, hogy azt hittem, belehalok. (Feldmár András) Mindannyiunk életében vannak olyan emberek, akik egyszerűen nem azért léptek be az életünkbe, hogy végig velünk maradjanak. Sokkal inkább azért, hogy átsuhanva életünk napjain, megmutassanak nekünk valami fontosat, ami megváltoztat bennünk dolgokat, örökre. Ha pedig eljön a nap, el kell őket engednünk és nem tehetünk ellene semmit. Óriási bennünk a veszteség, pedig igazából kaptunk valamit. . " Amikor újra eljövök azt szeretném látni, hogy mosoly ül az arcotokon, boldogok vagytok, mire visszajövök, minden tervetek sikerüljön, akarom, hogy így legyen, s ne felejtstek el, de ne gondoljatok mindig rám, legyek az áldozati bárány, mert nem sarjad minden magból kalász, de ezzel velem vége legyen, mert bennetek akarok tovább élni, s nélkületek nincs hová, kihez és miért visszatérni! "   " Ha tudtam volna, hogy utoljára lép ki az ajtón, szorosan átöleltem volna, hogy ne hagyjon itt. Ha tudtam volna, hogy utoljára mosolyog én rám, visszamosolyogt am volna rá én is csendesen és némán. Ha tudtam volna, hogy utoljára hallom a hangját, figyeltem volna Rá, hogy halljam, ha érzem a hiányát. Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent, még ha tudom is, hogy hiába, megtettem volna mindent. Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma, vigyáztam volna, hogy nyugodtan még tovább álmodja. Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napja, higgye és tudja, hogy szeretem, arra kértem volna. "    Édes apukám! Áldott mennyországi karácsonyt kívánok Neked!!! Nagyon hiányzol.... MINDIG SZERETLEK....

Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp a szemünkben Érted él, egy gyertya az asztalon Érted ég. S bennünk él egy arc egy végtelen szeretet, amit tölünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívböl szeretünk és nem feledünk téged!   Mindig szeretni fogunk Apa! !

  Egy gyermek, ki önzetlen szeretetet adott Nagyszerü gyerek volt, csendes, szeretettel teli, kreatív, akit nem lehetett nem szeretni. Mindenki belefért a szeretetébe, nagyon nagy volt a szíve. Sajnos az élet úgy hozta, hogy genetikai betegségét (Marfan szindróma) késön azonosították. Az elsö szív- és mellkas mütét után úgy bizakodott, reménykedett hogy minden jóra fordul, de sajnos fertözést kapott. A második szívmütétbe bízott hiszen élni akart, de kicsi szive nembírta a műtét kilencedik órájában feladta. . . http://www. youtube. com/watch? v=v5V1tA1r4s0 Amíg szívedben élek, kérlek őrizd meg e képet. De ha csak emlék lesz és kopott, akkor is gondolj rám, hogy voltam, s talán vagyok. E kép segít emlékezni, s az emlékek nem hagynak feledni. Tudom, ha messze leszek, ritkán gondolsz énrám. Idő múlik, sok barát jön, s elfelejtesz örökre? tán. Így legalább néha, ha emlékek közt lapozgatsz, Rátalálsz e képre, s így majd rám gondolhatsz. Nem azok a legfontosabb emberek, akiknek a jelenlétét mindig észrevesszük, hanem akiknek a hiányát a szívünkben érezzük.  

Egy igazi barát és osztálytárs volt. . .

    " Elmúlt, mint száz pillanat, s mégis múlhatatlan, mert szívek őrzik nem szavak. " /Végh György/

1961- től a magyar könnyűzene meghatározó alakja, zeneszerzőként és előadóként egyaránt.

Szeretett Férj, Apa, Nagypapa,  nyugdíjba vonulásáig A Fővárosi Gázművek Pesterzsébeti Kirendeltségének vezetője. Isten áldjon! Nyugodj Békében! Álmod békés, boldog legyen!