Mindig életvidám, életerős, szeretetreméltó ember volt, aki nagyon szerette a családját, barátait, ismerőseit és az állatokat is. Mindenkinek segített, aki bajban volt, mindig lehetett rá számítani, biztos pont volt a családban.

" Igaz, hogy most ti engem temettek, Én azért most is, itt vagyok veletek! Lélekben, egy másik dimenzióban. Januárban, esőben, hóban, fagyban. Nem látom síró szemeitek, hulló könnyeitek. Higgyétek el nekem sem könnyebb! Nem láthatom csillogó szemetek, Mint mikor még itt voltam veletek. Nem érezhetem kezetek melegét, Mint beteg ágyamnál, mikor még, Foghattuk egymás kezét. - Nehéz. Nehéz a kezem - leteszem. Nehéz a szemem - lecsukom. Megyek az úton, de ne sirassatok. Földi életemből csak ennyi jutott. Isten, minden embernek kimérte, Kinek hol a kezdete, és hol a vége. " /Kardos Győző/

Petri György: Ha majd Ha majd itthagylak téged, kérlek, ne félj, majd óvlak odaátról, hogy ne érj buta véget,... hogy ne boruljon rád hirtelen az éj. Ültessél a síromra sok virágot, árvácskát, gyöngyvirágot, ibolyát, mikor a pusztulás rólam mindent lerágott, a virágok legyőzik a halált. Nem halott ő,tudhatnád már Csak magasan száll, oly magasan hol madár sem jár... ha szereted , töröld meg szemed Enyhítsd bánatod  -  bánatát a hited többet ér neki s örül, ha remélni lát.... nem halott ő, tudhatnád már csak magasan száll, oly magasan, hol madár sem jár.... Békére leltem Ne aggódj! Ne! Egy percig se. Töröld le könnyed, s újat ne növessz helyette! Békére leltem immáron, megtaláltam nyugvásom. Pihenek már, nem fáraszt a világ, nem fáj a sok gond ma már. Nem félem többé a halált, nem korholom véges életem, nem siratom az elmúlást, nem, mindez már nem érdekem. Ne rendülj meg! Ne! Egy múló pillanatra sem. A szomorúság sosem volt kenyerem. Szerettem, hogy szeretted, mikor nevettettelek, s szerettem, hogy nem szeretted, mikor komor kedvem lett. Nevess azon, amin egykoron, s felejtsd el, hogy most borúra váltottam hangulatod. A kevés öröm, mit okozhattam, legyen most aranyárban mérve, s becsüld azt, fel- felidézve. Ne fakadj ki! Ne! Egy villanó momentumra sem. Feledd el, bocsásd meg nekem, hogy végzetemmel csaltalak meg. Hálátlan voltam, ne büntess érte. Nagyobb fájdalom volt erre magam ráeszmélnem. Elhagytalak mindannyitokat, mert fontosabbnak tűnt az, ami már nem létezik, holott te még mindig itt vagy. Ne törj meg! Ne! Egy szívet zúzó, végtelennek tetsző harmatnyira sem. Fájt téged elveszítenem. Fáj, hogy fáj neked utolsó tettem. Fáj, hogy nem tartottam ígéretem. Fáj, hogy nem élhetek. Fáj, hogy nem veled. Fáj, hogy nélküled. Fáj, hogy fáj. Légy te gyógyírem! Kösd be sebem a tudattal, hogy nem tettem ellened. Mutasd meg a gyógyulást, mosollyal gondolva rám. Örömöd legkisebb csillanása is lángoló sebet olt fáradt testemen. Szeresd emlékem. Ne sírd elmúlt jövőmet. Ne bánkódj, mert végem értem. Ne. Ne. Szeress, ahogy én téged. Ha meghalok, engedj, hadd menjek el! Vár reám, mit látnom s tennem kell. Könnyeiddel magadhoz ne köss, Örülj, hogy sok évünk volt közös. Szerettelek. Hogy mily jó volt veled, Te meg nem tudhatod, csak sejtheted. Hogy szerettél, köszönöm neked, De útra most már egyedül kelek. Bánkódj kicsit, ha bánkódnod muszáj, De túl sokáig magadba ne szállj! Csak rövid időre leszek tőled távol, S emlékem szívedben addig is világol. Sosem leszek messze, megy tovább az élet. Látni s érinteni nem tudsz engemet, Szívedből érezd szeretetemet! Veled lesz mindenkor, lágyan átölel, Míg végül te is egyedül indulsz az úton el. Tárt karokkal várlak majd s boldog mosollyal, Hazaérsz hozzám minden bizonnyal!!   Ha rám gondolsz majd, nézz fel, mert én ott vagyok, ahol az ég átkarolja a csillagot. A tejút végtelen gyémánt fövenyén, a galaxisok hömpölygő porködén, lelkem ott száll majd, hol a végtelen téridő a száguldó fényeken. S a bíborban úszó, örvénylő fotonok hívnak, és velük majd csendben összeolvadok. Hogy hajadra hullva, akkor is érezzelek, amikor többé már nem foghatom kezed. S ha fázol is, ne félj, mert én nem hagyom. Langyos napsugár leszek édes arcodon. Hold fényén suhanva őrzöm álmodat, hisz tudom, mindig is téged vártalak. S ha elszólít tőled mégis majd az ég, így örökkön örökké veled maradnék.  

http://nrfporta l. extra. hu/news. php? readmore=414

Gombostűre szúrva szépen, Ezernyi színes pillanat. Az idő, ha megdermed a képen, Az öröm talán ittmarad. Mennyi kérdés, mennyi féltés, Sok értelmetlen áldozat. A lepkegyűjtő emlék után kapkod, És felgyűlik a holt anyag. De bárhogy fáj: Elmúltál! Te gyáva perc, Te bűntelen, Te tiszta, Nem idézhet vissza semmi már. Bárhogy fáj: Elmúltál! Te drága perc, Te bűntelen, Te tiszta, Nem idézhet vissza semmi már.

Emléke öröké él

Szeretett Feleség, Édesanya, Nagymama és Dédnagymama. Mindig kedves és mosolygós, betegségét is nagy türelmmel viselte. Istennek köszönjük, hogy miénk volt és az is marad. Szeretettel szívünkben tovább él, nem halt meg, csak távol van.  

"Megállt egy szív, mely élni vágyott,  pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott.  Nélküled üres és szomorú a házunk,  és nem hisszük el,  hogy már Téged hiába várunk.  Csak az évek múlnak, feledni nem lehet,  hogy fiatalon tört ketté az életed.  Temető csendje ad Neked nyugalmat,  szívünk bánata örökre megmarad.  Vidám arcod nem látjuk többé,  de DRÁGA EMLÉKED szívünkben él örökké. "  

"Az igazi konnycsepp nem az ami a szemunkbol hullik es vegigcsorog az arcunkon, hanem az ami a szivunkbol hullik es vegigcsorog a lelkunkon!" "Lelketek remeljuk bekere talalt, s Ti mar a mennybol vigyaztok majd rank! Soha nem felejtunk, szivunkben szeretunk, ratok orokkon-orokke emlekezunk!"

“Az Ő szíve megpihent a miénk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik” Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk,ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk." Nyugodjál békében! "Anyám én nem ilyen lovat akartam Lovat akartam gyermekkoromban, Csak kérni kellett s hozták már nyomban. Alighogy kértem, már ott volt a ló, Kicsike, mézeskalácsból való. És én mégis sirva fakadtam, Anyám, én nem ilyen lovat akartam, Anyám, én nem ilyen lovat akartam. Később, mikor néhány év eltellett, Nekem megint csak lovacska kellett, Volt rajta nyereg, gyeplő, takaró, De ez sem kellett, mert fából való. És én megint sirva fakadtam, Anyám, én nem ilyen lovat akartam, Anyám, én nem ilyen lovat akartam. Nagysokára, mikor férfi lettem S a lovakat már el is felejtettem, Akkor egy aranyos kocsival óh, Kapunkba állott négy igazi ló. És én a kapuba szaladtam, Egyszer én épp ilyen lovat akartam, Egyszer én épp ilyen lovat akartam. Anyámért jöttek, kit ugy szerettem És én ekkor ujra gyermek lettem. Mintha csak mondanám: Nézz oda óh, Milyen szép ez a négy fekete ló! Aztán ujra sirva fakadtam, Anyám, én nem ilyen lovat akartam, Anyám, én nem ilyen lovat akartam." Szabédi László  ÉDESANYÁM! KÖSZÖNET MINDENÉRT... "Megköszönöm hálás szeretettel, Azt a sok-sok szépet, jót Anyám. Amit tőled kaptam életem folyamán, Hogy neveltél és vigyáztál reám. Míg köztünk éltél nem fogtam fel én, A biztos pontot te adtad nekem. Természetes volt, de ma már tudom, Egy anya sem bír többet bárkinél. Erődön túl mily sokat ténykedtél... Szereteted: maga volt a kincs. Ezt igazán akkor éreztem át, Mikor én itt, s Te már odaát. Színtelen lett nélküled az élet, Hiányod pótolni nem lehet. Megcsókolnám százszor a kezed, Mely simogatva engem szeretett. Sírod előtt szívszorongva állok, Oly jó volna, ha itt lennél velem. Emlékképed átölelve tartom: Édesanyám, hiányzol nagyon!" /Lengyel Jolán/

Szörnyen fáj egy érzés, majd megszakad a szív, Mert szánk titeket hiába hív. Hisz ti már a menyországból vigyáztok reánk, Onnan óvtok minden gyermeket és unokát. Hiányotok elviselni iszonyúan nehéz, Nem marad nekünk semmi, csak az emlékezés. De tudjuk most már ismét kéz a kézben, S együtt éltek örökké a messzeségben. Oly távol vagytok tőlünk, és mégis közel, Hisz szívünk mélyén őrízzük emléketeket, Míg élünk titeket nem feledünk, S örökkön- örökké nagyon szeretünk.

Viki 5. éve hogy nincs közöttünk, mindenkinek segített aki kérte, magát mindig háttérbe helyezve, sok sok csalódással és végtelen szeretettel a lelkében élt szeretett társáért, szüleiért, ikertestvéréért és bátyjáért olaszországi autóbalesetben elhunytáig. Csodaszép drága lány volt , halálát a mai napig nem dolgoztuk fel, emléke velünk él tovább!