Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, 
S nyugalmadat nem zavarja senki. 
Életed elszállt, mint a virágillat, 
De emléked ragyog, mint a fényes csillag. 


 
 "Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod,
hiába szólítunk nem halljuk már hangod.
Egy jaj szó, nem sok annyit nem mondtál,
csak elmentél a halál hosszú útján!
Szíved már nem fáj a miénk vérzik,
a fájdalmat, szenvedést szeretteid érzik!"
 







 

Csak addig menj haza, amíg hazamehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább,
Vissza- vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a jót, de a rosszat el ne mind.
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, hazavisz a vágyad. . . . . . See More

 

   

"Szerettem volna még élni köztetek,
de a sors másképp rendelkezett
küzdöttem, de már nem lehet
szeretteim, Isten veletek! "

 

'Megpihent szíved, szemed álomba merült.
Felszállt a lelked, angyalok közé került.
Angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz.
Igaz nem látunk, de tudjuk, fentről mindig ránk mosolyogsz! "