Sose felejtelek, nyugodj békében drága jó apám !  

 

Uram, magadhoz szólítád az én atyám.
Uram, oly mérhetetlen bánat szállt reám.
A sír oly hallgatag, a szó is fennakad,
A szív majd megszakad e súly alatt.

Ím, hát itt fekszik előttem jó atyám.
Lelke fenn jár már a csillagok nyomán.
A föld most elhagyott, e népnek bölcse volt,
És én még nem tudom, mit ő tudott.

Uram, te jónak láttad elszólítani.
Szent az akarat, mely így tud dönteni.
És én, ha kérdezem, mért ily hirtelen,
Hallgat, s nem felel senki sem.

 

 

Ha az élet a legszebb ajándék mért kell, hogy vissza vegyék hisz elmúlik egyszer az élet s a fájdalom helyébe lép.
Túl nagy űr amit hagytál búcsúzni sem volt időd úgy mentél el, hogy nem is szóltál mert elhagyott minden erőd.

Nem mondhatom el amit érzek mert a könnyeim titkolnom kell.
Ha rossz gyerek voltam is néha akkor is ott voltál velem.
A csend, a szó, a sírás minden rólad szól ma már mindent elhittél amit adtál drága jó apám.

Láttam a könnyet szemedben a reményt veszíteni utolsó harcodat vívtad és én nem tudtam segíteni.
A torkom folytja a sírás most végleg búcsúzom mert vártak egy másik világból hová menned kellett jól tudom.

Nem mondhatom el amit érzek mert a könnyeim titkolnom kell.
Ha rossz gyerek voltam is néha akkor is ott voltál velem.
A csend, a szó, a sírás minden rólad szól ma már mindent elvittél amit adtál drága jó apám.