Apu az érzelmeit és érzéseit mindig nehezen tudta kimutatni, magának való ember volt.   Az unokája születése után kicsit jobban megnyílt lelkileg, gyermekkorom óta azóta láttam újra, hogy igenis képes ő is szeretni, és képes az érzéseit nyíltan is vállalni. Soha nem felejtem el, hogy ő tanított meg biciklizni, korcsolyázni, hogy együtt mentünk a hóban reggelente, ő dolgozni, én az iskolába. Engedett szabadon felnőni, soha nem korlátozott semmiben.

Anyuval igaz barátokká, társakká váltak az együtt eltöltött 38 év alatt, meghagyva egymás szabadságát.

A leghűségesebb társa a kutyája volt, Orsi, a szálkássszőrű tacskó.


Tegnap reggeli váratlan halála annyira megdöbbentett, hogy még mindig nem tudom elhinni, ami történt. A lelkem mélyén úgy éreztem, hogy ő mindig ott lesz a fotelban ülve, vagy a laptopja előtt, akármikor átmegyek hozzájuk. A tényt, hogy ez nem így van, egyelőre elfogadni nem tudom. . . Szinte megbénít a fájdalom.

Apu nagyon szeretlek! ! ! Örökké hiányozni fogsz! !