A sors mostoha volt,
És rövid a sok idő.
Lehetne bármelyik szó
Akár most is a végső.

Az árnyak összecsapnak,
Mint hullámok felettem,
És oly sok éve már
Nem vagy mellettem.

És mily kegyetlen is
A végzetnek humora,
Hogy nem veszed észre,
Mi fontos számodra.

Mint nyugodt altatódalt,
Viszi a víz szellője,
Fájdalmas hiányodat
Visszhangozza az időbe.

Hordja a bánatomat
Az éjszaka ridegsége,
És cipeld őszinte áldásom
Egy boldogabb öröklétbe.

Bocsásd meg bűneimet,
És emlékezz minden jóra.
Hiába teljen is idő,
Év, hónap, hét, óra.

Talán találkozunk még.
Talán már többé soha.
Meglátjuk, hogy a sors
Mennyire lesz mostoha.

/Eric Riddle - Zenit pusztulása/