Azt gondoltam, hogy a Papa halála után nem fog semmi rettenetes történni velünk.
Próbáltad az általa hagyott űrt betölteni, pótolni Őt. De mégis bekövetkezett: itt hagytál Te is.
Képtelen vagyok elfogadni az elmúlást. Mindig is lázadtam ellene.
Értetlenül álltam az   emberek halandósága előtt.

Miért teremtett minket az Isten, ha egy óvatlan pillanatban elragad bennünket a földről?
Hogy tudnánk halálfélelemben teljes életet élni?
Egyedül vagyok nélkületek, szomorú és rideg minden, ami körülvesz.
Ha létezik az újjászületés, akkor mindig Ti ketten legyetek a NAGYSZÜLEIM.
SZERETLEK, HIÁNYOZTOK!
ISTEN, kérlek forgasd vissza az időt, hogy ismét együtt lehessek, és újra élhessem velük a gyerekkoromat! De kérlek, hagyd meg a jelenlegi emlékeimet, így azt a sok keserűséget és nélkülözést valahogy megpróbálhatom jóvá tenni Nekik. Nem ezt a sorsot érdemelték Tőled, mert Ők jó és becsületes emberek voltak, akiknek együtt kellett volna megöregedni min 120 évig.

Dédéunokákat kapni, akik sok örörmöt adtak volna még Nekik. Talán, ezáltal a mi életünk sem siklik ilyen holtvágányra. Kérlek, add, hogy újra magamhoz ölelhessem Őket!
Nagyon szeretlek benneteket!!!
Gyertek haza, kérlek, örökre!
Kérlek Benneteket, vigyázzatok ránk, és a világra, és ne engedjétek, hogy háború legyen!

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük
  tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk.
  A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges.
  A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal,   
  akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben.  
  Mindegy.
  A hiány mindaddig él amíg nem látjuk újra.
  Nem az emléke, a hiánya él bennünk! "
  Kérlek Mama és Papa, hogy gyertek haza, hogy újra együtt legyünk és  vigyázzatok ránk,
  mint régen.

"Ha elveszítünk egy szeretett lényt, lelkünk egy része is meghal vele.
  Ilyenkor  keserű magány kerít minket a hatalmába, mintha elhagyatott házba kerülnénk,
  és hiányérzetünk támad.
  Titokként őrizzük magunkban eltávozott szerettünk hiányát.
  Ez olyan seb, amely nem enyhül az idő múlásával, mindig, újra meg újra felszakad. 
  Olyan seb, amely még akkor is vérzik, miután begyógyul.
  Az ember azt hiszi, hogy többé nem tud majd nevetni, hogy soha nem lesz könnyű a szíve.
  Az élet folyása megváltozik.
  Olyan, mintha, a sötétben tapogatózva araszolnánk előre, és közben nem látnánk, mi van 
  előttünk, és nem tudnánk, merre haladunk."

Amióta elmentél, elmentetek, szomorúság költözött a szívembe. Egyedül érzem magam Nélküled, Nélkületek.
Hiányoztok! Szeretlek Benneteket!

Vannak emberek, akiket nem lehet elfelejteni. Akik hagynak a lelkünkben egy fájó lenyomatot.
Tátongó sebet, aminek a sajgását elnyomhatja ugyan az élet további folyása - a nevetés, a virágillat, a napfény, a finom ételek, a kedves emberek, akik körülvesznek...
De mélyen, a lélekben az a seb sosem heged be.
Sosem.
Hiányoztok, szeretlek Titeket!!!

"Annyira fáj, hogy el sem modhatom!
  Nem látom többé, s nemis hallhatom.
  Hiába érzem Öt itt belül élénken,
  Kezét felém nyújtja esdőn, félénken.
  Mardos a kín, hogy meg nem menthettelek,
  s mikor elmentél nem fogtam a kezed."
  SZERETLEK, HIÁNYOZTOK!
  ISTEN, add vissza Őket, kérlek!!!!!!!

"Sajnálom az utolsó percet, mert nem lehettem veled,
  nem búcsúzhattam tőled, nem foghattama kezed,
  nem mosolyoghattam rád, nem törölhettem le könnyeid,
  nem csókolhattam homlokod, nem láthattam szemeid,
  nem érezhettem simogatásod, nem hallhattam csengő szavad,
  mert az utolsó perc, az utolsó perc az, mely mindent elragad!"
  HIÁNYOZTOK!!!!!!!!

„Lehet, hogy elmentél, de mindig itt maradsz
  Lehet, hogy várunk még rád, de sosem kopogtatsz.
  Már meg sem számolom, hogy hány éjszakán át
  álmodom arcodat, s hangod dallamát.
  Lehet, hogy itt voltál, és mindig is maradsz,
  Lehet, hogy a végtelenben: Te maradsz vigasz.
  Hiányod itt feszül, mélyen, talán a legmélyebb sebben,
  s már csak sóhajtozni merek, s azt is csak csendben.
  Halkan, olykor megrezzenve, Rád gondolva, olykor
  könnyek között, de mosolyogva.”
  HIÁNYZOZTOK, SZERETLEK BENNETEKET!!!!!!!

"Ha tudtam volna, hogy utoljára lép ki az ajtón,
  szorosan átöleltem volna, hogy ne hagyjon itt.
  Ha tudtam volna, hogy utoljára mosolyog én rám,
  visszamosolyogtam volna rá én is csendesen és némán.
  Ha tudtam volna, hogy utoljára hallom a hangját,
  figyeltem volna Rá, hogy halljam, ha érzem a hiányát.
  Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent,
  még ha tudom is, hogy hiába, megtettem volna mindent.
  Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma,
  vigyáztam volna, hogy nyugodtan még tovább álmodja.
  Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napja,
  higgye és tudja, hogy szeretem, arra kértem volna."

"A csend beszél tovább, helyettem Ő mondja el,
  a csend beszél tovább, helyettem Ő énekel.
  Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,
  Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat..."
  SZERETLEK TITEKET, HIÁNYOZTOK!
  ISTEN, add vissza Őket, kérlek!!!!!!!

"Kérlek hozd vissza, csak egy kósza pillanatra 
  Mert azt akarom hinni, hogy talán itt maradna.
  Kérlek hozd vissza, hogy átöleljem még egyszer,
  Mert azt akarom hinni, hogy majd ettől ébred fel."

Kérlek, ne hagyjatok magamra, ne hagyjatok egyedül, vigyetek el innen.
Kérlek vigyázzatok Ránk!