De miattad nem sírnak már.
Mosolyognak, ha meglátnak jönni. Mosolyognak a fák is.
A virágok legszebb ruháikat öltik magukra,
és megdobálnak láthatatlan, puha illatlabdákkal.
Minden olyan szép, puha, tiszta és illatos körülötted.
Mint a mesében.
Csak mégy és arra gondolsz, hogy szép.
Semmi mást, csak azt, hogy szép.
A virágok ahogy nyílnak.
A fák, ahogy susognak a szellővel.
A forrás, ahogy mesél. És a madarak és minden.ű

És ahogy mégy, céltalanul, egyik tisztásról a másikra,
valahol megleled az Angyalok Rétjét.
Nem tudod, hogy ez az, mert az angyalokat nem láthatja a szemed.
Csak annyit érzel, hogy csodálatos.
És megállsz.
És abban a pillanatban megnyílik a szíved,
és az angyalok észrevétlenül mellé lépnek,
és kincseikkel töltik meg a szívedet.

A legnagyobb kincsekkel, amik csak vannak az ember számára:
a Jóság, a Szeretet és a Békesség.

Egy nagy, csillogó felhőn a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy,
kék pipából, és jóságosan alámosolyog.
Ha visszatérsz újra az emberek közé, a Rontó-emberek,
a Gyűjtő emberek közé, és ha gonoszak hozzád,
te mégis jóval viszonozd gonoszságukat,
szeretettel vagy mindenki iránt
és az élet legnehezebb napjaiban is derű és békesség lakik a szívedben:
csak akkor sejtik meg, hogy az Angyalok Rétjén jártál,