A temető kapuja szélesre van tárva,
Útjait naponta sok-sok ember járja.
Van aki virágot, mécsest visz kezében,
S olyan is, ki bánatot szomorú szívében.
Pár éve már, hogy ezt az utat járjuk,
Megnyugvást lelkünkben még ma sem találunk.
Sírod előtt állunk, talán te is látod,
Körülötted van szerető családod.
Még fáj, s talán örökre úgy marad,
De mindig velünk lesztek, az idő bárhogy is halad.