Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él amig nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk! " / Müller Péter /

Annyira akartam élni A betegséget legyőzni Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben Tovább élhetek. Amikor már nem bírtam, mert nagyon fájt minden, Karjaival védőn átölelt az Isten. Fáradt, beteg lelkem örökre megpihen, Ha vétkeztem Uram, bocsásd most meg nekem! Ne búsuljatok, nekem már nem fáj semmi, Ha eljön az este, csillagként tudok nektek üzenni. Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni, Szívetek egy darabja voltam, mit nem lehet pótolni. Édesapám, 69 évesen itt hagytál mindent, Bíztam, hogy meggyógyulsz, de sajnos nem így lett. Olyan jó lenne, ha mellettem lennél, Űr maradt utánad, mikor elmentél! Azóta is sokszor szükségem lett volna még rád, Egy apára, barátra, sokat gondolok rád. Nehezen viseltem az első heteket Nélküled, Édesapám, még mindig szeretlek tégedet. Szeretni foglak, addig amíg csak élek, Nincs kinek elmondjam, hogy nehéz az élet. Tudom, ha még mindig köztünk lehetnél, Panaszommal hozzád, bátran mehetnék. Vigaszt nyújtanál, ahogy tetted is valaha, Ezért is hiányzol, Drága ÉDESAPA! Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Drága Édesapám! Annyira fáj, hogy el sem mondhatom! Nem látom többé, s nem is hallhatom. Hiába érzem őt itt belül élénken, kezét felém nyújtva esdőn, félénken. Mardos a kín, hogy meg nem menthettelek, s mikor elmentél nem fogtam a kezed. Amíg csak élek rád emlékezem! Az együtt töltött időt soha nem feledem! Lélekben mindig itt leszel velem, Odafentről mindig figyelsz engem!

  4 e Szomorúan égő szép, mécseseink lángja Vetül rá szeretteink fénylő sírjára.  Életük újra lepereg, gyertyafényben,  Melyek a sírokon, lassan csontig égnek.  Az örök bánat táplálja e lángokat  És a hiány sző néha hiú ábrándokat  Soha nem jösz haza hiába várunk  Sosem lesz már előttünk hiába látjuk  Még néha, ahogy ránk mosolyog mint régen  Üresség vágtáz csak, csikorgó keréken  Ahogy szól, oly kedvesen, lágyan még néha  Megrepedt szívünk édes hagyatéka  Lassan körbe szőnek az emlékek minket  Jóleső ölelés, egy édes tekintet  A múltból hova már nem térhetünk vissza  Keserű könnyeink a fekete föld issza  A szeretet tartja bennünk ezt a lángot  Mely emberivé teszi még e világot  Nem fújhatja el soha se vihar, se szél  Szeretteink helyett már csak a csend beszél  Mi megtartjuk magunknak a csodát:voltak A többi élők számára ők csak holtak Ők azok akik szívünknek mindig is lesznek  Akkor is mikor már ránk sem emlékeznek!   ????????????????????? Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet  Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet  Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet  Amit tőlünk soha senki el nem vehet  Egy reményünk van mi éltet és vezet  Hogy egyszer majd találkozunk Veled! ????????????????????? Örök álomra hajtottad fejed, S én itt maradtam árván, hogy megőrizzem emlékedet! ????????????? Ha tudtam volna, hogy utoljára lép ki az ajtón. Szorosan Átöleltem volna, hogy soha ne hagyjon itt.  Ha tudtam volna, hogy utoljára mosolyog rám, vissza mosolyogtam volna én is, csendesen és Némán.  Ha tudtam volna hogy utoljára hallom a hangját, figyeltem volna rá hogy halljam, ha érzem a hiányát.  Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent, még ha tudom is hogy hiába, megtettem volna mindent.  Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma, vigyáztam volna, hogy még tovább álmodja.  Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napja, higgye és tudja, hogy szeretem, arra kértem volna! ????  Hol van az a csillag, amely Hozzád vezet? Hol van az a madár, amely énekli a Neved? Hol van az a szellő, mely összekócól Téged?  Hol van az az utca, amely örzi Lépted?  Hol van az az éj, mely ringatja az Álmod?  Hol van az az út vége, ahol majd meg kell állnom?  Merre induljak, ha majd mennem kell?  Hol lesz a végcél, ahová érkeznem kell?  Ott ahol testben nem, de lélekben Létezel! ???????????

"Tudod, mi a bánat, ülni egy csendes szobában, s, várni valakire Aki többé már soha nem jöhet Szeretni valakit, Aki nagyon szeretett Téged... Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek, Tiszta csillagos égboltra nézve Csillagba bújtatott angyalként ŐT keresve! :( Sírodhoz vezet utunk, feledni téged sohasem tudunk. Feledni téged sohasem lehet, mert TE magad voltál a jóság és a szeretet! Elmentél tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben élsz, és örökké ott maradsz!"

Szeretett Fiam emlékére..

Édesapám

Édesanyám emlékére  Amikor Vajszjón megszülettél senki nem gondolta, hogy Ausztráliában fogsz elbúcsúzni tőlünk. Hosszú utadat milyen vágyakkal, reményekkel és küzdelmekkel jártad végig, nem ismertük meg, és most már megkérdezni sem tudjuk Tőled. Utunk 1956-ban vált el, Téged Györgyi húgommal együtt előszőr Ausztriába, majd Ausztráliába sodort el a sors, hosszú évekkel később találkoztunk újra. Öt unokád még megismerhetett, de Magyarországon a tizenhárom dédunokád már csak elbeszélésekből alkothat képet Rólad. Igy egyre szélesebb körben emlékszünk majd Rád, de idővel lassan a mesék világába emelve. Nyugodj békében.

Isten különleges teremtménye. "Tudod, mi a bánat, ülni egy csendes szobában, s, várni valakire Aki többé már soha nem jöhet Szeretni valakit, Aki nagyon szeretett Téged... Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,  Tiszta csillagos égboltra nézve Csillagba bújtatott angyalként ŐT keresve! "

Sajnálattal tudatjuk, hogy Édesanyánk tragikus hirtelenséggel eltávozott a Földi világból. Nagyon szeretünk, iszonyúan hiányzol nekünk! Mindent köszönünk, amit értünk tettél!

Mike Gizella Andrea (élt 37 évet) . Az én drága kincsem két kicsi gyermekünk Félix(7) és Heidi(4) drága anyukája. Az én életem értelme támasza. Imádta gyermekeit imádtuk egymást jobban rosszban kitartotunk. Gyönyörű 13 évet éltünk együtt szereteben, szerelemben. Azonban a szörnyű kor nem válogat, nem nézi, kit ragad el csak eljött és ő örökre elment. Sosem felejtünk drága nyuszikám el téged! Sokan szerették Gizusomat sok- sok barátja volt és van! Bucsuzunk! Miklós párod, Félix fiad, Heidi lányod

Anyósom emlékére   (Mészárosné Maya) részlet  "Anyám helyet anyám volt, e pici asszony,  Hét gyermeket nevelt, erős, akaratos. Anyósom értük fáradt, nekik adta az életét,  Feláldozta egészségét és mindenét. Izgatottan léptem be házuk ajtaján,  Megismertem új családom, s az új mamám! Morcos arccal méregetett, majd nevetve, Biztatóan, rám mosolygott: ne félj, na gyere! Leányaként szeretett, és támogatott, Mindent mit ő tudott, nekem átadott. Megszerettem én is, egymást támogattuk, Eldőlt akkor mindörökre kapcsolatunk. Imádta az unokáit, gyerekeit, Játszotta az élet szabta szerepeit. Anya volt, és anyós, nagymama ha kellett, Mindenkire árasztott ő szeretetet. Tudtuk, hogy egyszer majd élete megszakad, Mégis váratlan volt, mikor eljött a nap. Álltunk csak fölötte, némán és szótlanul, Drága Mama, pihenj, bár sírunk, de jól vagyunk!"