A Kisöcsém

"Mérhetetlen fájdalom, ami lelkünket most átjárja, keresünk, hogy hol vagy, de sajnos már hiába. . . Angyalka lettél. . . , felköltöztél az égbe. . . , onnan figyelsz minket - bizonyára - nevetve. Látom, ahogy huncut szemed mosolyog, és azt mondod nekünk: - Gyerekek, ne szomorkodjatok! Köszönöm, hogy a barátod lehettem, hogy megannyi felejthetetlen percet Veled tölthettem. Melletted az ember soha nem volt bánatos, csak azt sugalltad mindig, hogy az élet csodálatos. A humorod lehengerlő volt, a jóságod határtalan, minden ember ilyen barátot kívánna magának. Küzdöttél. . . , soha nem panaszkodtál, én csak arra emlékszem, hogy mindig mosolyogtál. Elragadott tőlünk ez a betegség, pedig Te - hogy legyőzd - mindent megtettél. Bátran szeme közé néztél a halálnak, akkor is amikor már tudtad: nem lehetsz győztese ennek a csatának. . . Erősebb voltál, mint bármelyikünk, akkor miért pont Te mentél el közülünk. . . ? Pintér Dóra

Elmentél némán, csendben. Könnyezve őrizzük emlékedet. Elfelejteni Téged soha nem lehet, S meg kell tanulni élni, Nélküled!

" Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél, Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre. "

A mozdonyok mindenttudója, aki mindenhez értett.

Szeretettel emlékszem rád. A legjobb ember volt, akit valaha ismertem.

 

 

CSak az ido mulik, feledni nem lehet. Szivunkben orok a fajdalom es a szeretet!