Tisztelt egybegyűltek!
Drága Zsuzsa, kedves családom!
Kedves barátaink!
Elnök Urak, Miniszterelnök Urak, Házelnök Urak!
Tisztelt gyászolók, honfitársaim, külföldi barátaink!

Árpád elment.

Legtöbbünk életében meghatározó szerepet játszott.

16 évesen, szúrós zakójában a tánciskolában levette Zsuzsát lábáról. Táncolni nem tudott, de sziporkázó humorával és szerteágazó műveltségével elkápráztatta nagyanyámat. Nyolcvan évet töltöttek együtt szerelemben.

41 éves korában beszélőre ment hozzá nagyanyám és gyerekeik. Mind a négyen kitűnő bizonyítványt szorongattak a markukban. Miközben ellenforradalomról tanultak az iskolában, tudták jól, hogy az ország szabadságáért apjuk valódi áldozatot hozott. Ennek jegyében nőttek föl.

78 évesen, második elnöki ciklusa lejártakor Esterházy Péter így vonta meg politikusi tevékenysége mérlegét:

"A szeretet veszélyes,
Édes.
Légy jámbor.
Kormányzáshoz ez jobb."

Nagyapám titka, azt hiszem, az volt, hogy mindenkinek, akivel találkozott, adott egy icipici szeletet önmagából. Gyakran önironikus humorral leöntve.

1950-ben, a Talajjavító Vállalat szintezőjeként egyszer Árpád került terítékre az igazgatói értekezleten:

"Göncz elvtárs, hogyan tűrheted a nép vagyonának pocsékolását?! Nálatok másfél kiló sósav és egy kiló kénsav hiány mutatkozott. 

Fölálltam és azt mondtam, Gellért elvtárs, önkritikát akarok gyakorolni. Be kell vallanom, hogy szeretem a tömény italokat."

Negyven évvel később, már elnökként, így kért elnézést Károly hercegtől, mert még nem ismerte a hivatali protokollt:

"Az ön családja ezer éve csinálja ezt; én három napja."

Humora mögött azonban egyenes gerinc, hihetetlen élettapasztalat, sziklaszilárd jellem és a másik ember végtelen tisztelete bújt meg.

Harmincéves korára volt már jogász, banktisztviselő, újságíró, ellenálló, kisgazdapárti funkcionárius és csőhegesztő. Szót értett kommunistával és népivel is, noha egyik sem volt.

‘44-ben lövést kapott, mikor ellenállóként zsidókat mentett Budapesten.

A forradalom után életfogytiglanra ítélték, mert segített külföldre csempészni Bibó István kibontakozási tervét és a Nagy Imre-pontokat.

Nagyapám nem véletlenül beszélt elnökként csillagszemű nőkről és szálfaderekú férfiakról:

"A „csillagszemű” egyetlen tudományosan meghatározható ismertetőjele: ha belép egy telefüstölt, áporodott levegőjű szobába, az ablak magától kitárul, és a szoba kiszellőzik. …

A férfiaknak csillagszemük nincs. Közöttük viszont akadnak szálfaemberek. Akiket nem roppantott meg a történelem, nem sodort ide-oda, nem vetett partra parafa dugóként a századvég váltakozó árapálya."

Engem Árpád tanított meg arra, hogy elveink mellett kiállva és a másikhoz való odafordulással érdemes élni az életet.

Hogy adjunk annak, akinek semmije sincs.

Egyszer megkérdeztem tőle: Miért nem menekültetek el Magyarországról ötvenhatban?

„Az ember nem hagyja cserben bajba jutott hazáját!” – mondta szelíd, de ellentmondást nem tűrő hangon.

Nagyapám szerette az embereket, és szerette Magyarországot.

Közép-Európában érezte igazán itthon magát, de elnökként nagyanyámmal a világ minden tájára eljutott. Mosolyát, közvetlenségét, szeretetét mások is szeretettel viszonozták.

A Teleki Pál Munkaközösségben fiatalon megtett lépésektől kezdve, a Kisgazdapárton, az ellenálláson, ötvenhaton és a demokratikus ellenzéken át, majd köztársaságunk első elnökeként, Árpád végig azon dolgozott, hogy Magyarországon is az a szabadságon, emberi jogokon és társadalmi igazságosságon alapuló liberális demokrácia honosodjon meg, ami tőlünk nyugatabbra már kialakult.

Feladatunk annyi, hogy álmát megvalósítsuk – hogy szellemi örökségét továbbvigyük.

Azon szavakkal búcsúzom nagyapámtól, melyekkel ő vett búcsút Antall József kormányfőtől 1993 decemberében:

"Minden halál alkalom, hogy számot vessünk önmagunkkal, önmagunk életével. [Tekintsünk] hát önmagunkba …, s tegyük fel magunknak a kérdést: megtettünk, megteszünk-e mindent, ami tőlünk telik, hogy híven szolgáljuk szűkebb közösségünket és hazánk egészét?"

Göncz Árpád megtette, ami tőle telt.

Most rajtunk a sor.

Ég veled, drága nagyapám!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mécs Károly "vágatlan"  gyászbeszéde:
 „26 éve június 16-án volt a rendszerváltó nagy temetés, ott és akkor végre tisztességesen elbúcsúzhattunk a forradalom kivégzett miniszterelnökétől és több ezer mártírjától. Göncz Árpád volt az egyik fontos előkészítője a rendszerváltásnak… Elment ő is, egy nép szeretett Árpi Bácsija, a nemzet apja, védelmezője. Sokan gyűltünk ide, hogy osztozzunk Göntér Zsuzsának, drága feleségének, hűséges társának és szép családjának bánatában. Négy gyermekednek, hat unokádnak, három dédunokádnak fogsz nagyon hiányozni. És nekünk, barátaidnak, az 50-es zárkatársaknak, munkatársaidnak, ismerősöknek – rengeteg embernek, akik, ha személyesen nem ismerhettek, mégis úgy érezték, velük vagy, értük vagy. Megtöltöttük a temetőt.

Árpi – ezt látva, mosolyogva feltápászkodna a ravatalról, közénk szaladna, és ahogy szokta, mindenkihez lenne egy-egy kedves mosolya, szava, ölelése, simogatása, csókja. De hát nem lehet, az emberlét már csak ilyen. Emlékké varázsolódik mindaz, ami ő volt. Köztünk van és szeret minket. Egész életében a szeretet volt számára a legfontosabb, amely párosult a gonoszság és az önzés gyűlöletével.

 Drága Barátom, történelmi korszakokat és nehéz életszakaszokat éltél át, és mindig a jó, az igaz, az emberséges oldalon álltál. Nem csoda, hogy 1956 őszén a magyar diáksággal, a néppel együtt lélegzett, remélt és cselekedett. Amikor a világ legnagyobb szárazföldi hadserege hitszegő módon másodszor is ránk tört, brutálisan vérbe fojtotta szabadságharcunkat, Bibó István államminiszer, Árpi jó barátja a helyén maradt s képviselte Magyarországot. Göncz Árpád juttatta külföldre nyilatkozatait. Fontos szerepe volt a nemzeti ellenállásban. Letartóztatták őket, életüket félteni kellett, Bibóval együtt életfogytiglani börtönre ítélték. A gyermekeivel magára maradt Zsuzsa harcolt férjéért és megélhetésükért. Számunkra Ő a bibliai erős asszony, csodálatos lélek. Isten áldjon meg Téged, drága Zsuzsa. 

Árpi a börtönben, asszonya és négy gyermeke otthon – és erős volt, és nem adta fel, megtanult angolul, a rab fordító irodában, hazakerülve az ország egyik legkiválóbb műfordítója lett. Éjt nappallá téve dolgozott, fordított, remekül újraalkotta a híres műveket, közben íróvá is vált. Együtt kerestük a kapcsolatot nemcsak 56-os társainkkal, de a bimbódzó-formálódó demokratikus ellenzékkel, mindezt a rendszer titkosszolgálatának sunyi aknamunkája közepette. Végül egyesültünk és győztünk, ’56 hős halottainak segítségével. Hiszen a Nagy Temetés után gyorsultak meg a rendszerváltás esélyei. Árpinak ebben is jelentős szerepe volt.

Közös erővel és akarattal sikerült a kerekasztal tárgyalásokon létrehoznunk a magyar történelem első demokratikus jogállamát, a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGOT. Nagyrészt teljesültek 56-os követeléseink, a nemzet vágyai, szabad lett hazánk, többpártrendszert vezettünk be, elkezdett épülgetni a piacgazdaság. Az első választáson, történelmünk legnagyobb liberális pártja második lett. a győztes miniszterelnök, Antall József felajánlotta nekünk Göncz Árpád személyében a köztársasági elnöki szerepet, ha közösen leépítjük a felelős kormányzást akadályozó 2/3-os törvényeket. A paktum józan volt és bölcs, így lett az Írószövetség elnöke, az SZDSZ ügyvivője a Magyar Köztársaság első, nagyszerű elnöke, aki a lehetséges maximális ideig, 10 évig tölthette be ezt a funkciót.

Árpi abszolút komolyan vette elnöki feladatait. Elősegítette a liberális jogállam megszilárdulását, a hatalmi ágak „elfészkelődését”, az Alkotmánybíróság hatékony tevékenységét.

Tíz éven át megnemesítetted hazánk hírnevét szerte a világban. Köszönjük, Árpi, köszönjük, Elnök úr. 

Rendkívül magasra tette a mércét. Utódai közül senki sem közelítette meg, egyre szomorúbb lett a »választék«. 

Két év múlva Oroszország elnöke látogatást tett Parlamentünkben és megkövette a magyar népet. Sajnos a 301-es parcellában fekvő bajtársaink, ezt nem hallhatták meg. 
A NATO, majd az Európai Unió tagjai lettünk, a magyarság régi álmai teljesültek. Országunknak soha ilyen nagy lehetőségei nem voltak. Mégis miért nem boldogul az ország? Miért van letargia? Miért van pseudo demokrácia? Egykori „fiatal demokraták” szembefordulva elveikkel bebetonozták hatalmukat, központosítottak szinte mindent, új komprádor kizsákmányoló réteget építenek, mindezt a szegények pénzéből. Intézményesítették a korrupciót, a szegénységet, a központosított parancsuralmat, minden téren visszaszorították az önkormányzatiságot.

Gyűlöletet szítanak, tobzódik a félműveltség. A szeretet, amely életedet meghatározta, üldözött lett, nem kívánatos. De igazad van Árpi, sok a jó ember, csakhogy szelídek, csöndesek, nem hallatják szavukat, de ők segítenek a bajbajutottakon, hontalanokon, esetteken. Rájuk számíthatunk.

Fáj mindannyiunknak, hogy elveszítettünk téged, az emberek EMBERÉT s a reményeink is fogyatkoznak. Hiányzol, drága jó Barátom, Árpi. Hiányzol nagyon. A halk hangod, sziklaszilárd tartásod – mosolyod hiányzik. 

A hatalom tudatosan semmibe veszi ’56-ot és szellemiségét, Árpikám, az Általad megálmodott Öröklángot, amit közadakozásból-közakarattal hoztunk létre, a hatalom eltüntette a Kossuth térről. Most leltük meg civilek segítségével Nyergesújfalu határában, egy kőszobrász telepen. Vissza fogjuk vinni és őrizni fogjuk a lángot, melyet együtt lobbantottunk fel 1996-ban. Vissza kell állítani ezt a nagyon szép és szerény emlékművet eredeti helyére, lehetetlen, hogy a XX. század legjelentősebb magyar történelmi eseményének, az ’56-os forradalomnak és szabadságharcnak nem legyen emléke a Kossuth téren, amely a forradalom egyik legfontosabb helyszíne volt! Hogy küzdenél Te is ezért, ott lennél velünk. Hogy fájt neked is, amikor 2006-ban az akkor ellenzékben lévő párt által provokált B-közép az 50. évfordulót tönkretette, miközben több mint 56 állam és kormányfő jött ide, hogy laudálják a mi forradalmunkat és országunkat, amelynek soha nem volt ekkora tisztelete. 

Elég volt ebből! Visszahozzuk a Forradalom lángját! Visszahozzuk 56 szellemét! Visszahozzuk a demokráciát! Drága Árpi, Neked is, magunknak is tartozunk ezzel. 
Mit tehetünk? Deák Ferenc tanácsát kell követnünk: ki kell gombolnunk a csálé mellényt és elölről, újra kell gombolnunk. Vissza kell nyúlnunk a tiszta forráshoz, a rendszerváltáshoz, annak szellemiségéhez, tisztaságához, a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGHOZ.

Összefogás, összefogás és újra csak összefogás kell, másképpen nem lesz újra demokratikus jogállam Magyarországon! Egymással marakodó csoportocskák nem tudják demokratizálni az országot, a hatalom akaratlan díszletei maradnak.

Ígérjük Neked, nem nyugszunk, amíg a mi közös hazánkban újra ki nem süt Nap.
És nem csak a történelmünkben, hanem a szívünkben is örökre, kitörölhetetlenül ott leszel.
Kedves gyászoló család, tisztelt gyászoló gyülekezet, kérem, ahogy 1989. június 16-án, fogjuk meg egymás kezét, fogjátok meg egymás kezét, és egy mély hosszú percre csöndben gondoljunk a mi szeretett örökös elnökünkre, Göncz Árpádra.
Isten áldjon, nyugodj békében."
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Göncz Árpád búcsúztatása folyik azokban a percekben, amikor ezt a cikket írom, amelyet egyúttal tisztelgésnek is szánok az írói és közéleti életműve előtt. Jó tudni, hogy holtában is ennyi embert tud megmozgatni, jóval többet, mint bármelyik élő baloldali politikus, ami mégis csak a nagy átlag helyes értékrendjét és ízlését tükrözi. Tudjuk, tudják, hogy hiány van a baloldalon még átlagos politikusokban is, és most elment az is, aki ugyan politikus nem volt, viszont annál jóval több: államfőként ember. Miközben a baloldal az utolsó hősét tisztelheti benne, az egész országnak hiányozni fog, annak is, aki most hevesen tiltakozna ez ellen.